Napfény, tenger, szabadság - Íme, a 3 kedvenc szigetünk!

Nyáron nincs is annál jobb, mint a jól megérdemelt szabadságunkat egy szuper kis szigeten tölteni, amit körülölel a tenger és a nap fénye simogat. Szerencsére számtalan lehetőség közül választhatunk, mutatjuk, nekünk melyek a kedvenceink!

Ciprus

Ciprus a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete, amelyet jelentős történelmi múlt és legendák egész sora övez. Csodaszép tenger, tavernák, hegyi falvak jellemzik ezt a káprázatos földet, ahová tényleg érdemes legalább egyszer ellátogatnunk. A monda szerint Aphrodité, a szerelem istennője Ciprusnál lépett ki a habokból és ha itt járunk, valóban úgy érezhetjük, mintha a görög legendák csak úgy magukba szippantanának.

A több ezer éves hagyomány és történelem újra és újra megelevenedik a mindennapokban is. A települések antik hangulata, az ősi színházi épületek magukkal ragadják az embert. Ciprus tökéletes példája az évek alatt összeolvadt kultúráknak, ezért ha egy kis kulturális kikapcsolódásra vágynánk, a szigetben biztosan nem fogunk csalódni. Tulajdonképpen az is teljesen mindegy, hogy az év mely időszakában látogatunk ide, hiszen Cipruson mindig ragyogóan süt a nap, a tenger habja pedig hűs, egyszóval minden feltétel adott egy tökéletes nyaraláshoz.

Fotók: vchale.com, datingsymbol.com

Oldalak

Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.
Fashion&Beauty
Szinte minden alkalomhoz passzol és feldobja a leghétköznapibb outfitet is.