Utazás

Karácsony Nagyváradon: Gyönyörű helyen vásározhatsz fillérekből - Fotók

Nagyvárad vára

A nagyváradi vár alapját még Szent László király építtette, a tatárjárás idején szinte teljesen megsemmisült. Újjáépítették, majd jöttek a törökök, akik megint lerombolták. Ez így ment évszázadokon keresztül. Az önkormányzat 2009-ben és 2012-ben is pénzt nyert az EU-tól, így jelenleg is felújítás alatt áll. Egyre több részt tárnak fel belőle, megtalálták például egy kisfiú sírját is, a csontváza teljesen épen maradt.

Karácsonyi vásár

Nagyvárad az utóbbi években nagyon odafigyelt arra, hogy minél gyönyörűbb karácsonyi vásárt szervezzen a város főterére. A díszkivilágítás egyszerűen gyönyörű, a környező épületeket fényfestéssel is kidekorálták. Természetesen szól az ünnepi zene, mindenki forralt bort szürcsöl és kürtős kalácsot majszol. Itt azonban nem adják olyan horrorisztikus áron ezeket, mint például Budapesten. Egy háromdecis forralt borért 6 lejt kellett fizetnünk, ami körülbelül 360 Ft. Vásárfiát találni sem nehéz, a baráti áraknak pedig nagyon fog örülni a pénztárcánk. A gyerekek korizhatnak, de felülhetnek az óriáskerékre is.

Darvas–La Roche ház

Ez a villa nagyvárad egyik legcsodásabb szecessziós épülete. A megrendelő annak idején Darvas Imre nagyvállalkozó volt. Cége idővel részvénytársasággá alakult, melyben a főrészvényes ő és egy bankár, Alfred La Roche voltak. Darvas 1908-ban vette meg Erlich Ignáctól a házat 54 ezer koronáért, így ő és felesége, Schutz Margit lettek a tulajdonosok. Felújításra szorul, a munkálatokat hamarosan elkezdik.

Fotók: femcafe.hu

Oldalak

Utazás
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...