Utazás

Két millió kilométer biciklin - Bejött Budapestnek a bérelhető kétkerekű

Óbuda kiemelt szerepet kap

A névadó szponzor évente több mint száz millió forinttal támogatja a projektet. Szollár Domokos, a cég kommunikációs igazgatója elmondta: „Nagyon elégedettek vagyunk, hogy már a 100. Mol Bubi állomást adhatjuk át a budapestieknek. A szolgáltatás indulásakor sokan kételkedtek a rendszer sikerében és egyúttal értetlenkedtek, hogy miért támogat egy olajvállalat egy közösségi kerékpárrendszert. Szerencsére ma már egyik sem kérdés. A társaság aktív részt kíván vállalni a közlekedés újrafelfedezésében a jövőben is.” Óbudán kiemelten kezeljük a kerékpározás biztonságos feltételei érdekében történő infrastrukturális fejlesztéseket, továbbá minden olyan programot, amely a kerékpározás népszerűsítését célozza – emelte ki Bús Balázs, a III. kerület polgármestere. A Polgármesteri Hivatal kerékpárral munkába járó dolgozói anyagi támogatást kapnak, havonta maximum 8000 forint értékben, öt alkalommal nyertük el a Kerékpárosbarát Munkahely címet, elkészítettük az Óbudai Kerékpáros Koncepciót, 5000 diáknak eljuttattuk a Kerékpáros Kisokost, idén 4 helyszín bekapcsolásával elindítottuk az ingyenes Bike & Breakfast bringásreggeli programunkat, évente megrendezzük a Tour de Óbuda nevű kerékpáros túrát, továbbá szeptembertől elindult az ingyenes kerékpár-regisztráció, továbbá minden kerületinek lehetősége van kedvezményesen biciklit kölcsönözni – sorolta a kerület vezetője az eddigi intézkedéseket. Az óbudai múzeum-negyed illetve Óbuda, mint a Dunakanyar városkapuja eddig is célpont volt a kerékpáros turisták körében, de bízunk benne, hogy az új állomások még vonzóbbá teszik kerületünket.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kerüld el a baleseteket! Tippek, amelyekkel biztonságosabbá teheted a biciklizést

Az Európai Unió megbízásából készített felmérés szerint Magyarországon 22 százalékra nőtt azok aránya, akik számára a kerékpár a leggyakrabban használt közlekedési eszköz.

fotók: budapestinc.com

Oldalak

Utazás
Sztárok
A Most Wanted – A hajsza legújabb évada kőkeményen indult, Sebestyén Balázsék pedig máris foganatosították az első sikeres elkapást, miután egy lakótelepen bekerítették Gáspár Lacit és Valkusz Milánt...
Sztárok
Meghan Markle hosszú kihagyás után visszatér a színészethez, és szerepet kaphat a Netflix sikersorozatában, a The Gentlemenben. A döntés hátterében Harry herceggel közös, alapos mérlegelés áll.
Sztárok
Kiderült, hogy Papp Gergő nem sokáig maradt munka nélkül az RTL Reggelije után, ugyanis már ki is derült, hogy hol fogja folytatni, és az is, mit fog csinálni.
Egészség
A kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, de vannak olyan változatai, amelyeket jobb ritkábban inni.
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...