Utazás

Megmenekülhet Budapest utolsó mocsara

Tavasszal virágba borul a mocsár

Emellett a növényvilág is igen gazdag; megtalálható itt a magassásos, a nádas, a bokorfüzes, a fűz-nyár ligeterdő és a száradó kékperjés láprét is. Számos védett növény, mint a hússzínű ujjaskosbor, a mocsári kosbor, a szúnyoglábú bibircsvirág és egyéb orchideafajok is fellelhetők a területen. Tavasszal egyik legszebb arcát mutatva, virágba borul a mocsár; ekkor a mocsári nőszirom és a fürtös gyöngyike különleges látványában gyönyörködhetünk. Ezért is tartja fontosnak – Rákosmente Önkormányzatához hasonlóan – a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, hogy a mocsár fennmaradjon, és ez a ritka élőhely továbbra is a főváros egyik titkos gyöngyszeme legyen.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta: „A Budapest Airport elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás, különösen a repülőtér szomszédságában lévő önkormányzatok és lakosok támogatása mellett. Az elmúlt években is folyamatos támogatást nyújtottunk Rákosmente Önkormányzatának és több kerületi intézménynek, óvodáknak és iskoláknak is. A Merzse-mocsár megmentése egy újabb, szoros együttműködést jelentő közös projekt, amely ráadásul nem csupán a kerület, hanem Budapest egészének érdekét szolgálja. A főváros egyetlen mocsara épp a repülőtér közelében található, de sajnos évek óta a kiszáradás fenyegeti. Nagyon fontos számunkra, hogy ezt a kincset új életre keltsük és megőrizzük.”

Horváth Tamás, Rákosmente polgármestere hangsúlyozta: „Hiszem, hogy környezetünk védelme, a bennünket körülvevő természet oltalmazása és fejlesztése elengedhetetlen az ember lelki egyensúlyának megteremtéséhez. Városvezetőként azon vagyok, hogy a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt fektessünk a környezetvédelemre. A Merzse-mocsár megmentésében pedig mindenkire számítunk, hiszen környezetünk védelme közös ügy. A kerület vezetése, amely régóta elkötelezett a környezet védelme és a biodiverzitás fenntartása mellett, örömmel fogadta a Budapest Airport csatlakozását a különleges természetvédelmi terület megmentésére irányuló programhoz.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A maga nemében egyedülálló, autista gyermekek hangulatára tervezett és létrehozott épületben nyitott meg Budapesten az Autista Mintaház. Az intézmény az autizmussal élő gyermekek fejlesztését és családjuk hosszútávú támogatását szolgálja.

Leadfotó: Budapest Airport Kommunikáció

Oldalak

Utazás
Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...
Lifestyle
Egy ártatlannak tűnő kérdés ma egészen mély gondolatokat indíthat el a Bikábam. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Sztárok
Sophia Loren mindig is rajongott az olasz konyháért, és a legenda szerint a jó tészta nála nem luxus, hanem a kiegyensúlyozott élet egyik legnagyobb öröme.
Lifestyle
Amikor az őszi kánikulát lassan felváltja a hűvösebb időjárás, sokan hajlamosak elkenődni, és a napsütést gyászolni. Pedig az ősz nem a nyár vége, hanem egy teljesen új, utánozhatatlan életérzés...
Egészség
A betegség nem gyógyítható, de a felismerés ideje meghatározza, mennyi ideig maradhat meg a beteg önállósága, kapcsolatai és életminősége.