Utazás

Erre mindenképpen érdemes lesz figyelned: hamarosan újból változtat menetrendjén a MÁV

A december 15-én életbe lépő új vasúti menetrendben jóval kevesebb változással kell számolni, mint korábban - írja az MTI a MÁV-csoport vezérigazgatónak tájékoztatása alapján.

Technikai módosítások

A MÁV-csoport vezérigazgatója, Hegyi Zsolt elmondta: néhány napon belül befejeződik a következő évi menetrendi adatok betöltése a MÁV-applikációba, a jegy.mav.hu oldalra és az EMMA menetrendi keresőbe.

Hangsúlyozta: a vasúttársaság célja az volt, hogy a következő évtől ne kelljen új menetrendet megtanulni, ennek érdekében a menetrendben csak néhány technikai módosítást tettek, egy-két perccel változik a járatok indulási ideje. A menetrendszerűség javításáért vannak vasútvonalak, ahol néhány perccel változik a vonatok menetideje, hogy a csatlakozást biztosabban elérjék, és a csatlakozó vonatoknak ne kelljen várakozniuk – tette hozzá.

Kiemelte továbbá, hogy a nemzetközi vonatokra a jegyváltás már most is biztosított a december 15-e utáni időszakra is, és szintén lehetséges lesz a jegyváltás a belföldi vonatokra, amint azok megjelennek a menetrendben.

A cél: az üzembiztonság növelése

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Miután a menetrendet meghirdették, a következő feladat, hogy az utasokat annak megfelelően ki is szolgálják – hangsúlyozta a MÁV-csoport vezérigazgatója. Hegyi Zsolt elmondta: ezért vannak azok az akciók, amelyek jövőre az üzembiztonságot növelik és a menetrend betartását segítik. Példaként említette a száz kocsiról szóló programot, amelyben a meglévő járműveket felújítják, valamint a Keleti programot, amelyben biztosítják az ország legnagyobb pályaudvarának folyamatos üzemeltetését.

A MÁV-csoport vasárnapi, a vasúttársaság honlapján olvasható közleménye szerint az utasok visszajelzése alapján a Volán-buszjáratokon valamivel több menetrendi módosítást vezetnek be december 15-étől.

A cél, hogy az ország több pontján javuljanak a munkába és iskolába járás lehetőségei, illetve még hatékonyabban kiaknázzák a MÁV-csoport – egyebek mellett a vasúti és autóbuszos kiszolgálás jobb összehangolását jelentő – integrációját.

A HÉV-vonalak menetrendje nem változik, 2025-ben is ugyanannyi HÉV, ugyanolyan gyakran és ugyanakkora kapacitással közlekedik – közölték.

A globális felmelegedésnek "köszönhetően" ma már a finnországi Mikulás-falu sem úgy fest, mint évtizedekkel ezelőtt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Láttad már Susan Sarandon elsőszülött gyermekét, Evát? A 41 éves színésznő rengeteget örökölt édesanyja tehetségéből, ráadásul kiköpött úgy néz ki, mint az Oscar-díjas sztár fiatalon.
Sztárok
Június 4-én ünnepelte ötödik születésnapját Lilibet hercegnő, Harry herceg és Meghan Markle kisebbik gyermeke. A bájos kislány számára ez nem csupán egy újabb születésnapot jelentett, hanem egy olyan...
Home&Design
A kanapé az egyik legdrágább és legmeghatározóbb bútordarab az otthonban, ezért nem árt kétszer is meggondolni a választást. Miközben sokan még mindig a megszokott formák között keresgélnek, a...
Sztárok
Rose McGowan a Sikoly című kulthorrornak köszönhetően vált népszerűvé, később pedig a Bűbájos boszorkák színésznőjeként hódított; kíváncsi vagy arra, mennyit változott 52 éves korára?
Lifestyle
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a...
Fashion&Beauty
Nyáron nincs is jobb egy olyan gardróbnál, amelyben minden darab könnyedén kombinálható mindennel. A kapszulagardrób éppen ezért lett az egyik legnagyobb divatszó az elmúlt években: kevesebb...