Figyelmeztetést adott ki a MÁV a telefonok és fülhallgatók miatt, jön a büntetés, ha elkapnak

Előfordul persze, hogy valaki fent hagyja a telefonját, vagy éppen a fülhallgatóját a vonaton, de nem emiatt adott ki figyelmeztetést a MÁV.
Jobb lesz, ha elővigyázatosabb leszel
Már nagyban készül a MÁV is az ünnepekre, valamint a hosszú hétvégére, és ahol kell, ott erősítést vetnek majd. Elővételben váltott jegyekkel maguk az utasok is segíthetik a többletkapacitások elosztását.
Az elővételi információk birtokában a MÁV-csoport valóban ott vetheti be a megerősített járatokat, ahol azokra leginkább szükség lesz. Ennek köszönhetően idén húsvétkor is mindenki biztos lehet abban, hogy pontosan akkor és azzal a járattal utazhat el a szeretteihez és a barátaihoz, vagy épp a pihenésre kiválasztott úticéljába, amikor és amelyik járattal tervezte. Bár a vonatok elkezdtek pontosabbak lenni, de ne feledjük, hogy egy kis késést mindig érdemes belekalkulálni a dologba.
A vonatközlekedésben a következő változások lesznek: április 17-én a pénteki napra, 18-án a szombati, 19-én és 20-án az ünnepnapi, 21-én a vasárnapi, 22-től a munkanapi közlekedési rend szerint járnak a MÁV szerelvényei.
Tavaly leggyakrabban telefont, kulcsot, táskát, kabátot, tárcát, szemüveget, fülhallgatót felejtettek a járműveken az utasok, de találtak már elhagyott rollert, bakelitlemezt is. Az elvesztett holmikat a vasút-, illetve buszállomások forgalmi irodáiban adják le megtalálóik, ahol tételesen nyilvántartásba veszik, és így kerülnek az adatbázisba.
Azonban nem emiatt adott ki figyelmeztetést a MÁV a telefonok és a fülhallgatók miatt. Miről van szó pontosan, azt a galériánkban megmutatjuk! Aki megszegi a szabályt, az büntetést is kaphat a nyakába.