Utazás

Először nyertek ki lélegezhető oxigént a Mars légköréből

A Mars felfedezéséhez nélkülözhetetlen lesz

A bőséges oxigénkészlet azonban kritikus fontosságúnak tekinthető a vörös bolygó esetleges emberi felfedezéséhez, mind az űrhajósok számára a belélegezhető levegő fenntartható forrásaként, mind pedig a hazarepüléshez szükséges rakéta-üzemanyag összetevőjeként. A Marsról indított rakéták űrbe juttatásához különösen nagy mennyiségre lenne szükség.

A NASA számításai szerint négy űrhajós Marsról történő felszállásához 7 tonna rakéta-hajtóanyagra és 25 tonna oxigénre van szükség. Egy egytonnás oxigénkészítő eszköz Marsra szállítása sokkal praktikusabb, mint 25 tonna oxigéné - magyarázta Michael Hecht, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) tudósa, a MOXIE-kísérlet vezető kutatója.

Hozzátette, hogy a Marson élő és dolgozó asztronautáknak egy évre mintegy egy tonna oxigénre lenne szükségük.

A MOXIE óránként tíz grammnyi oxigént tud előállítani. A tudósok a következő két évben még legalább kilenc alkalommal akarják beindítani különböző körülmények között és a működés sebességét is változtatva.

A sikeres oxigén-előállító kísérlet egy nappal követett egy másik úttörő eseményt: először röpült fel egy másik bolygón egy apró helikopter.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A MOXIE-hoz hasonlóan az Ingenuity nevű kétrotoros helikopter is a Perseverance űrszondával utazott a Marsra, amelynek elsődleges feladata a vörös bolygón évmilliárdokkal ezelőtt élt esetleges ősi mikrobák nyomainak felkutatása.

Fotó: 123rf

A NASA marsjárója ismét hallatott magáról.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...