Itt a bőrönd, ami követ Téged! Ezt azonnal be kell szereznünk

A bőrönd nagyon praktikus, ám ha jól meg van pakolva, bizony azt sem könnyű magunk után húzni. Szerencsére ez az óriási probléma megoldódni látszik: immár feltalálták a robot-bőröndöt, ami követ bennünket!

Elképesztő találmány

A Travelmate névre hallgató bőröndöt az okostelefonunkkal kell összekapcsolni, beállítani azon a sebességét és csomagunk máris követ bennünket! Egyelőre csak az interneten keresztül lehet megvásárolni és nagyjából 110 ezer forintot kell érte kifizetnünk. Reméljük, idővel hazánkba is megérkezik majd ez az újdonság és elterjedésével talán az ára is alacsonyabb lesz!

Oldalak

Sztárok
Rájuk fokozottan igaz, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Ettől még persze nem biztos, hogy elakadt a békülési folyamat Majka és Curtis között.
Sztárok
T. Danny, azaz Telegdy Dániel többszörösen bebizonyította, hogy nagy tehetséggel áldotta meg a sors: rapperként sikert sikerre halmoz, a Dancing with the Stars negyedik évadában pedig azt is...
Sztárok
Bradley Cooper ma már óriási hírnevet tudhat magáénak szerte a világon, de gondoltad volna, hogy karrierje kezdetén még hazugságokhoz is folyamodott, hogy megkaphasson egy szerepet? Méghozzá nem is...