Utazás

Az egész világ azt figyeli, mit művel Kína az űrben: az emberiség történetében még nem láttunk példát hasonlóra

Kína sikeresen végrehajtotta első fém 3D-nyomtatási kísérletét az űrben, ami jelentős előrelépés a Föld körüli pályán végzett gyártási képességeinek fejlesztésében – közölte szombaton a Kínai Tudományos Akadémia (CAS).

Rendkívül összetett feladat

A kísérletet a Kínai Tudományos Akadémia mechanikai intézete által fejlesztett, úgynevezett visszatérő tudományos hasznos teher hajtotta végre, amely a Lihong-1 Y1 jelű szuborbitális jármű fedélzetén jutott az űrbe. A visszatérésre tervezett, kereskedelmi célú űreszközt a CAS Space fejlesztette, elsősorban űrturisztikai felhasználásra – írja az MTI.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A Lihong-1 Y1 január 12-én indult Kína északnyugati részén található Csiucsüan űrközpontból, és sikeresen teljesítette első tesztrepülését. A CAS tájékoztatása szerint a jármű átlépte a Kármán-vonalat, majd mintegy 120 kilométeres magasságban, mikrogravitációs környezetben a berendezés autonóm módon fémalkatrészeket állított elő.

A kísérlet sikerével Kína űrbeli fémalapú additív gyártási technológiája a földi kutatás szakaszából az űrbeli mérnöki ellenőrzés fázisába lépett, ami a CAS szerint világszinten is az élvonalba emeli az ország technológiai szintjét.

A közlemény szerint az űrbeli fém 3D-nyomtatás sokkal összetettebb feladat, mint a földi gyártás. A kutatócsoportnak több alapvető technikai kihívást kellett megoldania, például az anyag stabil továbbítását és formálását mikrogravitációban, a folyamat visszacsatoláson alapuló vezérlését, valamint a hasznos teher és a hordozóeszköz megbízható együttműködését.

Lapozz, a cikk rögtön folytatódik!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az Oroszlán több figyelmet kap, mint általában, és most kifejezetten jól is áll neki a reflektorfény. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Egészség
Közben interneten terjed, hogy vannak italok, amik kimossák belőlünk a mikroműanyagot, de erre nincsen tudományos magyarázat.
Lifestyle
A hús kiolvasztása élelmiszerbiztonsági és minőségi szempontból is kulcsfontosságú.
Fashion&Beauty
A nyári ékszereket általában a bikinikkel együtt tesszük el a szezon végén, idén azonban érdemes kivételt tenni. A 2026-os év legdivatosabb nyakláncai ugyanis nemcsak a tengerparton mutatnak jól,...
Utazás
Nem árt tudni, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni, ha használt autót vásárolunk.
Sztárok
Donald Trump ezt már megcsinálta a Chelseavel is, aztán most jöttek a spanyolok a foci-vb-n.