Utazás

Ezen a napon ér véget a nyárias idő - Nagyot zuhan majd a hőmérséklet

20 fok alatti értékekre kell majd számítanunk.

Már nem tart sokáig a jó idő

Az előttünk álló héten jelentékeny fordulat áll majd be időjárásunkban. Már megszokhattuk, hogy szeptember első felére még a kifejezetten meleg, nyárias idő a jellemző, a hónap közepe azonban rendre vízválasztónak számít: ekkor veszi kezdetét az igazi lehűlés, s köszönt be a nyirkosabb-hűvösebb őszies idő. A kiderül.hu előrejelzése szerint nem lesz ez másképp 2020-ban sem. Azt írják, hogy a hidegfront már csütörtök napközben megérkezik, jóllehet ezen a napon még 24-31 fokig emelkedhet a maximum-hőmérséklet. A front előterében, délkeleten lesz a legmelegebb, és a lokális jellegű záporok, zivatarok is az ország délkeleti tájaira érkezhetnek legkésőbb. Erősebb viharokra, jelen számítások szerint, a Dunántúlon és az Északi-középhegységben van nagyobb esély. Ezekből felhőszakadás, környezetükben viharos erejű széllökések is előfordulhatnak.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.