Utazás

Nagy februári időjárás-előrejelzés: egyáltalán nem szívderítő, amit a következő hetek tartogatnak számunkra

Lássuk, milyen időjárás várható a most következő hétvégén, aztán pedig összefoglaljuk, pontosan mik a kilátások az év második hónapjára vonatkozóan.

Javulnak a látási viszonyok, és a hőmérséklet is felfelé kúszik

Ma, azaz pénteken a látási viszonyok fokozatosan javulnak, ezt követően nagyrészt felhős idő valószínű, de több helyen - elsősorban a déli és keleti megyékben - szakadozhat a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap. Egyre inkább északkeleten, északon - csökkenő számosságban - fordulhat elő gyenge eső, záporeső. Helyenként megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között várható, de helyenként az északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb maradhat az idő. Késő estére 0 és +6 fok közé hűl le a levegő - írja friss előrejelzésében a HungaroMet Zrt.

Szombat hajnalban nyugat felől egyre több felhő érkezik, miközben a kevésbé felhős tájakon pára, köd is képződhet. Reggelre már nagyrészt erősen felhős vagy borult, többfelé párás idő várható, gyenge csapadék azonban csak néhol fordulhat elő. Többfelé szélcsend várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Szombaton napközben többnyire erősen felhős vagy borult idő valószínű. Elszórtan, de inkább a délnyugati és északkeleti megyékben várható kisebb eső, zápor, másutt inkább csak elvétve eshet. Az északnyugati, nyugati szél kevés helyen élénkülhet meg. Délután 5, 11 fokra számíthatunk.

Olybá tűnik tehát, hogy végre kiszabadulunk a kőkemény tél makacs szorításából, és a hőmérséklet is emelkedésnek indul - de vajon hosszú távú trendről beszélhetünk, vagy az előttünk álló hetekben előrukkolnak még pár nem várt meglepetéssel az égiek?

Ha kíváncsi vagy, milyen időjárás várható februárban, folytasd az olvasást a galériára kattintva!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Ráknak a Neptunusz és a Plútó energiája segít gyógyítani olyan érzelmi sebeket, amelyeket talán már régóta cipel.Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.
Lifestyle
A rántott húsnál nagyon fontos, hogy átsüljön, de az is, hogy ne süljön túl.
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.