Utazás

Ekkor ér véget a fullasztó hőség: rá sem ismerünk majd az országra, brutális mélységbe süllyed a hőmérséklet

Július utolsó napjaiban újabb drámai fordulatot vesz Magyarország időjárása. A hét második felében kettészakad az ország a hőmérsékleti különbségek miatt, majd visszatér az ítéletidő.

Ismét egy durva hidegfront felé közelítünk

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Hétfőn ismét fojtogató hőség honolt Magyarországon, amit időlegesen egy enyhe hidegfront tett elviselhetőbbé. A lehűlés éjszaka érkezett meg, de sajnos nem bizonyult tartósnak, kedden például 28-33 Celsius-fokos csúcsokat mérhettünk, melyek - kevéssel ugyan, de - még az ilyenkor szokásos átlagot is túlszárnyalták.

A HungaroMet előrejelzése szerint csütörtökön - jelentős bizonytalanság mellett - a délutáni óráktól nyugat, északnyugat felől intenzívebb zivatarok érhetik el az országot viharos (70-80 km/h) széllökések, jégeső (jellemzően <2 cm) és lokálisan jelentős mennyiségű csapadék (ált. 15-25 mm) kíséretében. A zivatarok főként hazánk északi felét érinthetik, miközben kelet, északkelet felé helyeződve fokozatosan veszítenek erejükből. Emellett a délutáni óráktól az Alföldön sem kizárt egy-egy zivatar.

És ez még nem minden: Molnár László, a Kiderül.hu meteorológusa a 24.hu-nak nemrég elárulta: már csak pár nap, és jön az újabb drasztikus fordulat hazánk időjárásában.

"Országos szinten csütörtökön lesz a legmelegebb, 32-38 fokos maximumokat mérhetünk, majd pénteken nyugatról vaskos hidegfront érkezik. Lassan halad, de jelentős lehűlést okoz" - foglalta össze a szakember.

Ám ami pénteken történik majd, az még semmi ahhoz képest, amit a jövő hét eleje tartogat számunkra. Rá sem ismerünk majd az országra, és ismét meg kell barátkoznunk a kirívóan alacsony napi hőmérsékleti csúcsokkal.

Amennyiben a folytatást is szívesen olvasnád, kattints tovább!

Oldalak

Utazás
Egészség
Az 1-es típusú cukorbetegség hirtelen és drámaian léphet be a mindennapokba, ha nem ismerjük fel időben a szervezetünk vészjelzéseit. Most eláruljuk, melyik az az öt legfontosabb, kezdetben...
Lifestyle
A nyár sokak számára az új kezdetek időszaka, ám a csillagok szerint nem mindenki tudja maga mögött hagyni a múltat. Júliusban három csillagjegynek olyan régi ügyekkel, érzésekkel vagy döntésekkel...
Egészség
A szív folyamatosan dolgozik, még akkor is, amikor mi pihenünk, és minden egyes nap több ezer liter vért keringet a szervezetben. Nem véletlen, hogy az étrend és az életmód olyan erősen összefügg a...
Sztárok
Az idei év elején egy félresikerült videó miatt a fél ország azt találgatta, hogy valóban megromlott-e Marsi Anikó és férje kapcsolata, olyannyira, hogy a válás is felmerült köztük. Anikó és Gábor...
Sztárok
A világ egyik legkeresettebb szupermodellje, Bella Hadid megrendítő őszinteséggel vallott a mindennapjait megnyomorító Lyme-kórról. A 29 éves sztár elárulta, hogy jelenleg élete egyik legsúlyosabb...
Lifestyle
A leander a nyár egyik leglátványosabb dísznövénye, de a tartós, 40 fok körüli hőség még ezt a mediterrán szépséget is komoly próbatétel elé állítja. Ilyenkor nemcsak az számít, hogy elegendő vizet...