Utazás

Megint leszakad az ég, elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a fél országra - az igazi feketeleves viszont csak a hét közepén jön

Noha visszatér a kánikula, ez a felmelegedés sem lesz zavartalan (hiszen záporok és zivatarok akaszthatják meg), a hét közepétől viszont újabb nagy horderejű változás jön időjárásunkban.

Erős széllökésekkel és csapadékkal indul a hét

A múlt héten végre megérkezett a sokak által régóta várt hideghullám, a Magyarországon végigsöprő viharok azonban rengeteg lakóépületet és autót rongáltak meg, sőt még a vasúti közlekedést is megbénította. Nos, az előttünk álló napok sem lesznek épp eseménytelenek: először visszatér a kánikula (igaz, ez a felmelegedés sem lesz zavartalan), majd szerdától újabb jelentős változás áll be időjárásunkban.

Hétfőn keleten és délkeleten tovább szakadozik a felhőzet, így napközben ott is sok napsütésben lesz részünk - olvasható a HungaroMet legújabb előrejelzésében.

Délelőtt az északkeleti, keleti tájakon, majd délutántól nyugat felől is lehet helyenként záporra, zivatarra számítani. A délnyugati szelet az ország délkeleti felén kísérhetik élénk lökések, másutt az északnyugatira forduló szél általában mérsékelt marad. A zivatarok mentén erős széllökések is előfordulhatnak.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Délutánra döntően 30 és 35 fok közé melegszik fel a levegő, késő estére pedig 19 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet.

Zivatarveszély miatt összesen kilenc megyére – Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala – adtak ki elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést.

Fotó: met.hu

Lapozz tovább, azonnal mutatjuk, hogyan alakul időjárásunk keddtől!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Vízöntőnek saját érdekében érdemes figyelnie az apró lehetőségekre - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A nyár folyamán a pincéreknek is kemény napjaik vannak, és vannak olyan szituációk, amiket nagyon nem kedvelnek.
Lifestyle
A többség igyekszik úgy bánni a mesterséges intelligenciával, mint egy emberrel.
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.
Sztárok
Megjelent Ben Affleck új filmjének az első előzetese, ami a Netflixen debütál majd.
Utazás
Magyarországon az elektromos rollerek pontos KRESZ-besorolása és részletes jogi szabályozása jelenleg átmeneti és megújuló szakaszban van.