Utazás

Segítünk listázni - Így pakolj, ha gyerekkel készülsz a tengerpartra

Noha saját tengerparttal már rég nem büszkélkedhet Magyarország, mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen alig pár óra autózással csodálatos tengerparti városokba juthatunk el. A magyar családok közkedvelt célpontja, Horvátország, azon belül is Crikvenica, mely csupán 500 km távolságra van Budapesttől.

Crikvencia, a családi paradicsom

A csodás tengerparti élmények mellett a gyerekekkel érkezőknek a város pálmafákkal szegélyezett sétánya is kitűnő kikapcsolódást nyújt, mely számtalan kávézójával, bárjával és éttermével csábítja a hűsölni vágyó turistákat. Crikvenica pici város, így gyalogosan is könnyen felfedezhetjük minden pontját, ha pedig kalandozni támadna kedvünk, akkor is számos program közül válogathatunk. A gyerekek imádni fogják a helyi akváriumot, de a kikötőből rendszeresen induló hajókkal, bebarangolhatjuk a közeli Krk Szigetet is, ahol szintén csodálatos partokat találunk.

Ami nem maradhat otthon

Ha családi nyaralásra adjuk a fejünket, bizony egy édesanyának már jóval indulás előtt át kell gondolnia, - sokszor papírra vetnie - hogy mit szeretne magával vinni az útra. Igazi túlélő felszerelések hada kerül be ilyenkor a bőröndbe. Lássuk, mit érdemes mindenképp bepakolnunk, ha tengerpartra készülünk a családdal:

  • egészségügyi csomag, olyan nélkülözhetetlen termékekkel, mint a lázcsillapító, napégés, csípések elleni szer, gyomorbántalmak kezelésére való tabletta stb.
  • a kicsi kedvenc alvótársa, hogy idegen helyen is nyugodt legyen az elalvás
  • a kicsinek körülbelül kétszer annyi ruha, mint ahány napra megyünk, hiszen mindig történhetnek balesetek
  • strand- és utazó játékok, hogy még az esetleges dugó vagy rossz idő esetén is leköthessük a gyerekeket
  • ha babával indulunk, indulás előtt mindenképpen érdeklődjünk a szálláshelyen, hogy van e kiságy, fürdetőkád, etetőszék. Ha nincs egy utazóágyat is adjunk a listához.

Amiből sosem lehet elég: a hely (x)

Egy ilyen nyaraláshoz érdemes négykerekű útitársunkat is gondosan megválasztani. A Suzuki Vitara csomagtere tágas, jól variálható és pakolható, így minden fontos kellék be fog férni, és semmiről sem kell lemondanunk. Ha a gyerekek biciklijét is szívesen magunkkal vinnénk a tengerparti városkába, a Vitarához különböző kiegészítő csomagtartókat is választhatunk.

Ha bepakoltunk mindent, a lakás zárva és a szendvicsek is bekészítve, pár óra autózás után már a horvát üdülőparadicsomban találjuk magunkat, ahol élvezhetjük a napsütést, a sós levegő illatát, és az aprókavicsos, homokos, lassan mélyülő tengerpartot.

A cikkhez tartozó galéria: 

Oldalak

Utazás
Sztárok
WhisperTon nemrégiben költözött Japánba, legújabb videójában pedig részletesen megmutatta a követőinek, mennyit költ egyetlen nap alatt a legkülönlegesebb ételekre és italokra Tokióban - a végösszeg...
Lifestyle
Egy teljesen hétköznapi mosogatási szokás hosszú távon komoly károkat okozhat a serpenyődben, pedig némi odafigyeléssel könnyedén meghosszabbíthatod az élettartamát.
Sztárok
Hatalmas port kavart Gallusz Niki és a 23 évvel fiatalabb hip-hop előadó, Pazicski Tibor kapcsolata; a rapper most egyenesen a kamerák előtt vágott vissza a bírálóiknak.
Sztárok
Magyarország kis túlzással a tehetségkutatók hazája, ám egy nemrég feltűnt érdekes videó bebizonyítja, hogy napjaink legelismertebb és legsikeresebb hazai énekesei szinte mind éppen ezekből a...
Sztárok
Alig néhány héttel azután, hogy hivatalosan is lezárult a válása, Tobey Maguire egészen rendkívüli szerepet vállalt volt felesége, Jennifer Meyer esküvőjén. A Pókember-filmek 51 éves sztárja...