Utazás

Hatvan év után bezár Budapest legendás üzlete

A Liss szódaszifonbolt 1962-ben, a József körút és a Baross utca sarkán nyitott ki, sokáig komoly népszerűségnek örvendett, hamarosan azonban végleg bezárja kapuit.

A fiatalok is szívesen tértek be az üzletbe

Bezár a főváros egyik legendás üzlete, a Liss szódaszifonboltja, mely még 1962-ben, a József körút és a Baross utca sarkán nyitott ki először - a hírről a HVG.hu számolt be a Józsefváros újság videóriportja alapján. Az üzletnek csodával határos módon sikerült túlélnie az elmúlt hatvan esztendő összes viszontagságát, s még a szénsavas ásványvíz és a szódagépek megjelenése sem késztette arra a tulajdonosokat, hogy lehúzzák a rolót. Sőt, a Liss szódaszifonboltban a fiatalok is szívesen vásároltak szifont, hogy aztán vodkát töltsenek bele.

Az egy-két literes szifonban készített szóda helyzetét már az is megingatta, amikor a boltot üzemeltető Liss bejelentette, hogy 2018-tól nem váltja vissza patronjait. Döntésüket akkor azzal indokolták, hogy a patronok felett már eljárt az idő: míg 30-40 évvel ezelőtt hozzávetőleg 300 millió darabot adtak el belőle évente, úgy napjainkban csak 10 milliót - ez már csak azért is komoly veszteség, mert igencsak munkaigényes ágazatról van szó.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásai miatt vonul ki Magyarországról az Orsay.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...
Lifestyle
Egy ártatlannak tűnő kérdés ma egészen mély gondolatokat indíthat el a Bikábam. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Sztárok
Sophia Loren mindig is rajongott az olasz konyháért, és a legenda szerint a jó tészta nála nem luxus, hanem a kiegyensúlyozott élet egyik legnagyobb öröme.
Lifestyle
Amikor az őszi kánikulát lassan felváltja a hűvösebb időjárás, sokan hajlamosak elkenődni, és a napsütést gyászolni. Pedig az ősz nem a nyár vége, hanem egy teljesen új, utánozhatatlan életérzés...
Egészség
A betegség nem gyógyítható, de a felismerés ideje meghatározza, mennyi ideig maradhat meg a beteg önállósága, kapcsolatai és életminősége.