Hátborzongató! Ez az igazság a törcsvári Drakula-kastélyról

Itt laknak a vámpírok?

Az évente mintegy 450 ezer idelátogató turistát azonban feltehetően nem a kusza tulajdonosi szálak vonzzák. Létezik ugyanis a köztudatban egy legenda, mely szerint a várat a 15. században Drakula, vagyis Vlad Tepes, a hírhedten kegyetlen havasalföldi vajda lakta. Bár a karóba húzatást szinte hobbiként űző fiú valóban nem az enyhe büntetési szokásairól volt híres, arra semmilyen bizonyíték nincsen, hogy kegyetlenkedéseinek színhelyéül a kastélyt választotta volna. A sötétség hercegeként is emlegetett Vlad a Dracula nevet is egyszerűen apjától örökölte, aki a Sárkány Lovagrendben való tagsága miatt vette fel annak idején a „Dracul” (magyarul sárkány, démon vagy ördög) nevet. Halála után fia megtoldotta ezt egy 'a' betűvel, az így kapott Dracula jelentése pedig mindössze annyi: Dracul fia.

Miután 1897-ben Bram Stoker kiadta Erdélyben játszódó Dracula című regényét, a rettenetes alakot mindenki Tepessel azonosította, annak ellenére, hogy a havasalföldi származású vajda sosem élt Erdélyben, valamint az író róla feltehetően igen kevés ismerettel rendelkezett. A Dracula nevet is csupán egy Moldváról és Havasalföldről szóló angliai tanulmányból merítette.

Vérfagyasztó fejedelem vagy igazságos hős?

Mivel Vlad Dracula az általa véghezvitt legtöbb borzalmat az ellenséggel - a déli törökökkel és az erős északi magyarokkal - szemben követte el, a mai romániai köztudatba hősként vonult be. Történészek szerint Dracula nemcsak fanatikus igazságosztó, hanem művelt uralkodó is volt, aki az akkori, kifejezetten enyhe havasalföldi büntetőítéletekkel szemben igen kemény kézzel lépett fel a törvényszegők és a hazáját fenyegető támadók ellen - azaz olyan mértékű büntetést rótt ki rájuk, mint amilyeneket azok saját hazájukban érdemeltek volna. A nevéről elhíresült vár ma múzeumként üzemel, és téli nyitva tartás szerint keddtől vasárnapig minden nap reggel 9 és délután 16 óra között várja a látogatókat.

Igazi kincsesdoboz Budapesttől 260 kilométerre

Rengeteg turista utazik át Nagyváradon Erdély belsejébe haladva, ám megéri legalább egy hétvégét eltölteni ebben a lehetőségekkel teli, feléledő városban. Nem véletlenül hívják Európa szerte Románia szecessziós fővárosának! Mi is bejártuk; nézd meg, miket láttunk!

Oldalak

Sztárok
Kamilla királyné, ahogy a brit királyi család minden tagja, igencsak nehéz időszakon megy keresztül, bár próbálja megőrizni az összeszedettség látszatát, a testbeszéd szakértő szerint nagyon...
Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.