Utazás

Három lenyűgöző görög rom

Akropolisz, az istennő szent helye
Az akropolisz fellegvárat jelent: olyan uralkodói székhelyet, erődítményt, melyet magasra építettek. Ennek egyik példánya Athénban található fehér épületegyüttes. Mai formájának elődjét aranykorában, a Kr. e. V. században építette Periklész parancsára kezdték el építeni.

Leghíresebb épülete a márványból készült Athénénak szentelt, monumentális Parthenon. Tágas belsejében a híres szobrász, Pheidiász Athénét ábrázoló szobra állt, mely tizenkét méter volt és elefántcsontból készült, arany borítással. Napjainkban sajnos csak állványokkal körbevéve tudjuk megnézni, azonban még így is lélegzetelállítóan tiszteletet parancsoló.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Emlékezetes az Erekhteion is. A szentélyt a monda szerint ott kezdték el építeni, ahol Athéné és Poszeidón versenyzett a városért, s valószínűleg Erektheusz király sírja is itt helyezkedhetett el, hiszen róla kapta a nevét. Bár a Spártával vívott háború miatt nem fejezték be, mégis jellegzetes karcsú női alakokat ábrázoló oszlopsora miatt.

A görögök azonban Nikének, a győzelem istennőjének is emeltek itt templomot – történelmüket figyelembe véve, hasztalanul. Épületei funkcionáltak keresztény templomként, mecsetként, majd a Velenceiek bombázása után, nem egy értékes szobor és dombormű vándorolt a Brithis Múzeumba… A Fellegvár restaurációját is csak a török megszállás után kezdhették el; hangulata szerencsére megmaradt, s a helyi múzeum sem tátong üresen.

Part vagy romok?
A tengerparton napozni talán kényelmesebb, de nem nyújthat akkora élményeket, mint ezek az ókori romok, amelyeket teljességgel áthat a múlt. Egy kevésbé forró napon érdemes őket felkeresni. Monumentálisak, lenyűgözőek, egy régi, mégis fejlett kultúra jelképei, felejthetetlen élményt nyújtanak a turisták számára. Nem véletlenül választották őket a Világörökség részévé.

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Sok kontaktlencsésnek vannak olyan apró szokásai, amelyeket teljesen ártalmatlannak tart. Évekig ismételjük őket anélkül, hogy egy pillanatra is elgondolkodnánk rajtuk, hiszen eddig sem történt semmi...
Home&Design
Van valami különleges érzés egy jól megtervezett tengerparti hotelben vagy egy mediterrán villában. A jó hír, hogy ezt a hangulatot nem kell évente egyszer, néhány napra lefoglalnod – egy kis...
Fashion&Beauty
A fehér sportcipő örök klasszikus, de 2026 nyarán ennél sokkal izgalmasabb sneakertrendek hódítanak. A retró vászoncipőktől a nőies balerina sneakereken át egészen a szatén, a pasztellszínű vagy...
Utazás
A nyár továbbra is a Balatoné, és bár az árak valóban emelkedtek, a tó hangulata miatt a magyar turisták nehezen tudják megunni.
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...