Utazás

Görögországban nem mehetnek étterembe azok, akik nem oltatták be magukat

A helyi kormányzat egyre szélesíti azon eszközök körét, melyek az oltottak számának növelését célozzák.

"Nem Görögország, hanem a be nem oltott emberek vannak veszélyben"

Görögországban csak a koronavírus ellen beoltott emberek mehetnek be az éttermek zárt tereibe és a kulturális rendezvényekre, jelentette be Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök hétfőn Athénban.

Ez az intézkedés annak a kormányzati stratégiának a része, amellyel oltakozásra igyekeznek serkenteni a lakosságot - adta hírül az MTI. A görög miniszterelnök egyben közölte, hogy kötelezővé teszik az oltást az egészségügyi ágazatban, illetve az idősápolásban dolgozók számára, akiket máskülönben felmentenek a munkavégzés alól. A jövőben kiterjesztik az oltási kötelezettséget a sorkatonákra is.

"Nem fogjuk ismét lezárni az országot egyesek hozzáállása miatt" – hangsúlyozta Micotákisz az állami televízióban. Aláhúzta, hogy a kórházak intenzív osztályain kezelt páciensek 99 százalékát nem oltották be.

Kiemelte, hogy Görögország, más államokhoz hasonlóan, a koronavírus jóval fertőzőbb delta variánsának és a be nem oltott embereknek a kettős kihívásával néz szembe.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Ebben az értelemben nem Görögország, hanem a be nem oltott emberek vannak veszélyben" – tette hozzá.
Az utóbbi tíz napban ismét megugrott a fertőzöttek száma a járványügyi korlátozások lazítása nyomán. Szakértők felhívták a figyelmet, hogy a vírus terjedését nagy részben a fiatalok éjszakai bulizásai segítették elő. Az elmúlt két hétben Görögországban százezer lakosra átlagosan hetven koronavírus-fertőzött jutott.

Fotó: 123rf

A delta variáns terjedése az európai országokra is egyre nagyobb nyomást gyakorol.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...
Sztárok
Josh Duhamel 53 évesen ismét apa lett: felesége, Audra Mari megszülte harmadik gyermekét, a megható hírt a színész Instagramon osztotta meg.
Sztárok
Scarlett Johansson és Colin Jost kapcsolata Hollywood egyik legstabilabb szerelmi történetévé vált: a sztárpár nyolc év után is láthatóan rajong egymásért.