Utazás

Egymilliárddal többet költ fellépőkre idén a Sziget

Nagyobb költségvetés = több előadó.

Kendrick Lamar, Gorillaz, Kygo, Lana Del Rey és Arctic Monkeys

Idén aztán nem lehet panasz a Sziget fesztivál fellépőinek nevét olvasva. Augusztusban ugyanis a korábbinál jóval több nemzetközi sztár ad koncertet a Szigeten, miután a befektetőkkel közösen 12 százalékkal 8,6 milliárd forintra tudták növelni a költségvetést, és csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhetnek - mondta a főszervező, Kádár Tamás a fesztivál csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Ezért láthatjuk idén a nagyszínpadon Pulitzer-díjas Kendrick Lamar, Lana Del Rey, az Arctic Monkeys és a Mumford and Sons koncertjét. A nevek láttán nagy az érdeklődés az idei Sziget iránt, gyorsabban fogynak a jegyek, mint tavaly. Ötnapos bérletet már nem is lehet kapni. Háromnapos bérletek azonban igen, amik bármelyik egymást követő három napra érvényesek. Ezzel elsősorban a magyar közönséget célozzák meg, a szervezők arra számítanak, hogy ezek is elfogynak a fesztivál kezdete előtt.

A Sziget fesztivál szervezői azonban még több újdonsággal készülnek, többek között megújították a fizetési módszereket is, és a körnezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektetnek.

Lapozz, hogy lásd, hogy lesz kevesebb a műanyag szemét!

Oldalak

Utazás
Home&Design
Van, aki szerint csak babona, más viszont már a hirdetésnél bezárja a böngészőt, ha meglát egy bizonyos számot a kapun. A házszámok kérdése meglepően érzékeny téma: míg egyeseknek teljesen mindegy,...
Lifestyle
Ha reggelente fáradt tekintettel ébredsz, ne csak az alváshiányra gondolj: a szem alatti karikák mögött gyakran valami egészen más rejtőzik.
Sztárok
Sokan kíváncsiak voltak arra, hogy A Nagy Ő szereplőjének szülei miképp reagáltak arra, amikor Kiara Lord elkezdett belecsöppenni ebbe a világba.
Sztárok
Diana hercegné halála után Nagy-Britannia hetekre megállt, a gyász pedig nemcsak az utcákon, hanem a palota falai között is mindent áthatott. A háttérben azonban olyan döntések születtek, amelyekről...
Sztárok
II. Erzsébet ritkán vesztette el a hidegvérét, de amikor valaki megszegte a királyi szabályokat, mindenki tudta, hogy a királynő nem fogja szó nélkül hagyni.
Egészség
Nyugdíjas korban nagyon fontos, hogy meglegyen a megfelelő vitaminmennyiség, mert ez segít megőrizni a fittséget és egészséget.