Utazás

Elveszett a sötét erdőben, napokig farkasok és medvék közt élt az egyéves kislány

Az eltévedt gyermek elszakadt édesanyjától, s a vadon kellős közepén kötött ki. Medvékkel és farkasokkal osztozott a sötét erdőn, víz és élelem nélkül kóborolt, miközben a helyi önkéntesek nagy erőkkel keresték. Hányattatásai kalandregénybe illőek.

Egyedül a sötét erdő mélyén

Torokszorító igaz históriáról adott hírt nemrégiben a Mirror című lap: Oroszországban nyoma veszett egy egyéves kislánynak, aki a lakóházuk kertjében játszott, majd - mivel kerítés nem határolta el otthonukat a külvilágtól - egyszer csak váratlan "kirándulást" tett a közeli erdőségek felé. A beszámolók szerint édesanyja mindössze néhány percre hagyta magára a kis Lyuda Kuzinát, ám ennyi idő épp elegendő volt ahhoz, hogy megtörténjen a baj. A kislány eltűnésének híre futótűzként kezdett terjedni a környéken, a helyi önkéntesek pedig nemsokára 500 fős mentőcsapatot szerveztek, mely azonnal hozzáfogott a csöppség hollétének felderítéséhez. Sajnos azonban minden jel arra mutatott, hogy nem fognak sikerrel járni. Hiába tették tűvé az egész környéket, nem bukkantak Lyuda nyomára. Ahogy ez lenni szokott, minden egyes nappal csökkent az esélye, hogy élve megtalálják a kislányt, aki egyébként egy atomfizikus gyermeke.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Aztán az egyik nap, amikor az egyik mentőosztag épp pihenőt tartott, különös, gyenge nyüszítésre-sírásra lettek figyelmesek. A nyugtalanító hang aztán megismétlődött, így aztán nem volt kérdés, melyik irányba is induljanak el a Lyuda megmentésére indult önkéntesek.

Fotó: 123rf

Lapozz, a történet folytatódik!

Oldalak

Utazás
Sztárok
Különleges biztonsági protokoll lépett életbe a római Gemelli Klinikán, ahol álnéven és speciális kódok mögé rejtett adatokkal készítik elő XIV. Leó pápa tüdőcsomó-eltávolító műtétjét.
Sztárok
Különleges pillanatokat osztott meg rajongóival Majka és felesége, Majoros Hajnalka: a sztárpár a francia Riviérán kapcsolódik ki, ahol ezúttal Hajni ragadta meg a robogó kormányát.
Lifestyle
Az Országgyűlés megszavazta a kormány új gyermekvédelmi törvénymódosításait, amelyek a digitális környezetben, a médiaszolgáltatásban, a közterületi reklámoknál és a kórházban maradt gyermekek...
Egészség
A fokhagyma szinte minden magyar konyhában megtalálható, ám kevesen tudják, hogy a belsejében megjelenő apró elváltozás sokat elárulhat az állapotáról.
Sztárok
Máté Kriszta és Bárdos András 19 éves lánya, Anna egy olyan elit, 12. századi kastélyban működő walesi bentlakásos iskolában tanul, ahová európai trónörökösök is járnak.
Lifestyle
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.