Duplájára emelkedtek a tömegközlekedés jegyárai Párizsban az olimpia miatt - mutatjuk, hogyan utazhatsz olcsóbban a következő hetekben

Új rendszer lépett érvénybe Párizsban és környékén a tömegközlekedésben: "Párizs 2024"-es bérlettel korlátozás nélkül lehet utazni a paralimpia végéig.

Duplájára emelkedtek a jegyárak

Megkezdődött a visszaszámlálás a 2024-es párizsi olimpiai játékokig. A Párizsi Olimpia megnyitóját július 26-án pénteken rendezik a Szajna hat kilométeres szakaszán, ahol a sportolók rendhagyó módon, hajókon fognak bevonulni. Az olimpia idejére nagyjából tízmillió látogatót várnak Párizsba, és a hivatalos közlések szerint a szállítási kapacitás megnövelése miatt jelentősen megdrágították a helyi tömegközlekedést, valamint új jegyeket hoztak létre. A metrójegyek ára közel kétszeresére emelkedett, az egyszeri metrójegy 2,10 euró helyett, mostantól 4 euróért, a tíz jegyből álló jegyeké pedig 16,90 euró helyett, 32 eurórért vásárolható meg az Ile-de-France hálózatán. Azonban a turistáknak, illetve az olimpiai eseményekre, versenyekre utazóknak új bérleteket alakítottak ki, amelyek az Ile-de-France régió összes vonalára érvényesek és a paralimpia végéig, szeptember 8-ig vásárolhatók.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ha kíváncsi vagy, hogy mennyibe kerül most Párizsban a napi, illetve a hetijegy, amelyekkel kedvezőbben utazhatsz az olimpia ideje alatt, akkor kattints a galériára:

Lead kép: 123rf, forrás: MTI, Turizmus

Oldalak

Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.