Utazás

Kalózok tartják rettegésben a dunai hajósokat: levideózták egy portyájukat

Előkerült egy videófelvétel, ami egy dunai kalóztámadást rögzített. Sajnos nem egyedi esetről van szó.

Kalózok a Dunán

Azt hihetnénk, hogy a kalózok ma már csak a kalandregények lapjain léteznek, pedig a kalózkodás a 21. században is komoly problémát jelent. A főleg a tengeren, illetve a partokon hajón mozgó elkövetők által végrehajtott szervezett rablás indoka általában tisztán a haszonszerzés, és becslések szerint éves szinten 13-16 milliárd dollár veszteséget okoz.

Bár a kalózkodás elsősorban a Csendes-óceán és az Indiai-óceán bizonyos vizein jelent komoly veszélyt – így Szomália partjainál, a Malaka-szorosban és Szingapúr környékén –, virágkorát éli Romániában is. Ez a romantikus mesterség a Duna Konstanca megyei szakaszán ütötte fel a fejét a Főtér cikke alapján. A beszámolók szerint a folyón hajózó uszályok személyzetének fokozottan ébernek kell lennie, ha nem akarják, hogy megdézsmált rakománnyal érjenek célba.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A jelenségre az hívta fel a figyelmet, hogy néhány nappal ezelőtt a rendőrség bejelentette: házkutatást tartottak egy csoport tagjainál, akik még a hónap elején Rasova település környékén 12 tonna napraforgómagot és 2 tonna gázolajat loptak az éjszaka leple alatt egy álló uszályról. Ennek apropóján derült ki, hogy nem egyszeri jelenségről van szó, rendszeresen megtámadják az uszályokat.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...