Utazás

Szokatlan fordulatok az időjárásban: több megyére is veszélyjelzést adtak ki

Ritkának mondható a novemberi zivatar, valamint 20 foknál melegebb sincs túl gyakran ilyentájt, de a csütörtöki nem egy szokványos nap lesz időjárási szempontból.

Csütörtöki időjárás előrejelzés

Eseménydús nap áll előttünk, a folytatás azonban ennél lényegesen nyugodtabb lesz. Csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző, sokfelé esővel, záporral, a front mentén és előterében zivatar sem kizárt. Több helyen jelentős mennyiség is eshet. Délutántól északnyugat felől már vékonyodni, szakadozni fog a felhőzet, ezzel együtt a csapadék is fokozatosan megszűnik a nyugati tájakon és kelet felé korlátozódik. A déli, délkeleti szél több helyen megerősödik, délkeleten viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 23 fok között alakul, északkeleten ennél is hűvösebb lehet. Északnyugaton már a délelőtti órákban beállhat a maximum-hőmérséklet.

Az OMSZ elsőfokú veszélyjelzést adott ki több megyére: zivatar miatt Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas és Zala megyékben lesz érvényben riasztás. Csongrád-Csanád megyében a zivatar mellett nagyobb széllökésekre is lehet számítani, míg Békésben a zivatar, a széllökések és az esőveszély miatt három veszélyjelzés lesz érvényben

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A következő napok időjárása nem lesz annyira eseménydús, pénteken még a Tiszántúlon lehet leginkább eső, az ország nagyobb részén száraz időre számíthatunk. A hőmérsékletek nagyjából beállnak a 10 fok körüli értékekre, és szépen lassan megközelítjük a 0 fokokat, valamint az ország nagyobb részén visszatérnek majd a gyenge fagyok.

Tökéletes úti célok egy-két napos kiruccanásokhoz, ha nem tudod, mi legyen a program hétvégenként.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
A brit királyi család modern kori történetének legsúlyosabb botránya újabb fejezettel bővült. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok és e-mailek tanúsága...
Sztárok
Brasch Bence tiszta vizet öntött a pohárba: a népszerű színész a közösségi oldalán jelentette be, hogy házassága Gál Réka Ágotával menthetetlenül véget ért. A szűkszavú, de annál őszintébb...
Lifestyle
A mobiltelefon ma már szinte folyamatosan a kezünkben van, ezért gyorsan koszolódik, és rengeteg baktérium is megtelepedhet rajta. Sokan rendszeresen tisztítják, ám éppen a legnépszerűbb módszerrel...
Utazás
Tovább tombol a történelmi hőséghullám Magyarországon, a HungaroMet előrejelzése szerint ma a csúcshőmérséklet elérheti a 41 fokot. Az országos vörös kód mellett azonban két északkeleti vármegyében...
Lifestyle
Végre megérkezhet az a lehetőség, amire hosszú ideje vártak. A következő időszak három csillagjegy számára kiemelkedő sikereket, új kezdeteket és váratlan pozitív fordulatokat hozhat. Lehet, hogy...
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nyugodt haladásnak: a következő hetekben több csillagjegy számára is próbára teheti a türelmet az élet. Váratlan helyzetek, nehéz döntések és félreértések borzolhatják a...