Utazás

A szerencsésebb helyeken mérséklődik a hőség

Csütörtökön pár fokkal hűvösebb lesz, ugyanis átmenetileg kissé hűvösebb levegő érkezik a Kárpát-medence fölé.

Csütörtöki időjárás előrejelzés

Kedden ismét életbe lépett a vörös kód a hőség miatt, ami csütörtök este nyolc óráig van érvényben.

Csütörtökön napközben már egyértelműen megnyugszik az idő, 1-2 fokkal hűvösebb idő várható, mint az elmúlt napokban, de mivel kevésbé fog fújni a szél, ezért ez kevésbé lesz érzékelhető, hasonló hőérzetre számíthatunk, mint szerdán. Túlnyomóan napos idő várható kevés gomolyfelhővel, főleg a Hajdúság tágabb környezetében lehet záporeső, esetleg zivatar. Az északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között alakul.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Pénteken nagy különbségeket még nem láthatunk majd, szombaton azonban nemcsak csapadékra, hanem egy jelentősebb felfrissülésre is számíthatunk. Ekkor az ország jó részén már kialakulhat zápor, zivatar felhőszakadással, jégesővel. A hőmérséklet az észak-nyugati tájakon jelentősen is visszaeshet, de dél-keleten kitart majd a kánikula. Vasárnap ismét melegebb levegő áramlik majd hazánk fölé.

Sokszínű kép tárul elénk, ha górcső alá vesszük az elkövetkezendő hetek időjárását. Kapunk majd hideget-meleget elképesztő mennyiségben.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Egészség
A hatósági vizsgálat calicivírust és Staphylococcus baktériumot is kimutatott az egyik beteg gyermeknél, aki nemrégiben - számos sorstársával együtt - ételmérgezés miatt került kórházba Budapesten.
Lifestyle
Már csak pár nap, és ismét reflektorfénybe kerülnek azok a nők, akik történetükkel, munkájukkal és példamutatásukkal másokat is inspirálnak: közeleg a Femcafe Inspiráló Nők Díjátadó Gála.
Sztárok
Az egykori színészházaspár hajdan a világot jelentő deszkákon és a magánéletben is emlékezetes párost alkotott, és bár már több mint 10 éve elváltak útjaik, egy ideig még szakításuk után is...
Egészség
Sokunk számára a vitaminok és étrend-kiegészítők egyet jelentenek az egészséggel és a biztonsággal, de nem árt tudni, hogy ezeknek a „természetes” készítményeknek is lehetnek váratlan mellékhatásaik...
Sztárok
Judd Nelson a nyolcvanas évek egyik legismertebb színészévé vált, aki nemcsak ikonikus filmszerepeivel, hanem mozgalmas magánéletével is a figyelem középpontjába került.
Lifestyle
A most következő képrejtvény még a műfaj rutinos specialistái körében is igazi "mumusnak" számít. Te vajon elboldogulsz vele?