Utazás

Napi időjárás: Hóviharral és erős széllel jönnek a kemény mínuszok

Megérkezik az igazi tél.

Friss hó

Szerdán figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint ónos eső veszélye miatt Somogy és Zala megyére, míg havazás miatt Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Csütörtökön napközben már inkább a záporos jellegű csapadék lesz a jellemző, leginkább a keleti megyékben. Csütörtök estig a havazásokból, hózáporokból általában maximum 5 centiméternyi friss hóréteg alakulhat ki, de lokálisan ennél több is lehullhat egy-egy intenzívebb gócból – erre nagyobb esély a keleti, északkeleti vidékeken van.

Kiemelték: csütörtökön napközben főleg a középső vidékeken és a Dunántúlon nagy területen lesz viharos az északnyugati szél, ekkor a legerősebb lökések sebessége meghaladhatja a 70-75, gomolyfelhők környezetében és a hegyekben akár a 80 kilométer/órát is. A szél csütörtökön elsősorban az ország nyugati felén a frissen lehulló havat is hordhatja átmenetileg.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Az előrejelzés szerint csütörtökön a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 7 és mínusz 1 Celsius-fok között alakul, de az átmenetileg kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között várható.

Több országban is kaotikus állapotokat eredményezett a havazás.

Fotó és leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Utazás
Sztárok
Diana és Vilmos kapcsolata messze túlmutatott az udvari kötelességeken és a királyi protokollon: ezt jól mutatja, hogy a herceg fülében máig ott cseng anyja egy mondata, amely csendben, de...
Lifestyle
Vannak emberek, akiknek valahogy mindig igent mondanak. Akiknek elintézik a szívességet, megkapják a jobb asztalt, gyorsabban halad velük az ügyintézés, és még csak nem is tűnnek rámenősnek. Nem...
Home&Design
A hálószoba elvileg a nyugalom, a pihenés és az „itt végre békén hagy a világ” terepe. A gyakorlatban viszont sok lakásban inkább egy vizuális időkapszula, ahol minden megmaradt, amihez valaha...
Lifestyle
Van az a pont, amikor már mindent kipróbáltál. Újraindítottad a routert, közelebb ültél hozzá, kihúztad, visszadugtad, még az időjárást is hibáztattad, de az internet továbbra is lassú, akadozik,...
Fashion&Beauty
A téli hónapokban is lehetünk játékosak, elegánsak és igazán ragyogóak – csak tudnunk kell, hol kezdjük. Egy új, finom, mégis különleges körömtrend éppen most hódítja meg a manikűr világát, és...
Egészség
Sajnos egyre többen lebecsülik az alvás fontosságát, pedig dermesztő hatásai vannak, ha nem pihenünk eleget.