Utazás

Családegyesítés a kamerák előtt?

Önmagában sem egyszerű feladat, pláne úgy, hogy kamerák követik nyomon minden lepésedet. Az ÉV HOTELE című televíziós műsor főszereplői Ramóna és párja Szabolcs épp erre tesz majd kísérletet az RTL Klubon. (X)

A pár most vasárnap 12:30-kor az alföldi régióba utazik, egyrészt, hogy teszteljék az alföldi régió két utolsó szállodáját, másrészt, hogy két kislányukat Elenát és Szofit még közelebb hozzák egymáshoz, hiszen a két gyerek nem édestestvér. Rami és Szabi története nagyon izgalmas. A fiatalok három évvel ezelőtt találkoztak bevásárlás közben. Rami kislányával az ötéves Elenával épp tolta kifelé a bevásárlókocsit az áruházból, amikor Szabi és hatéves kislánya: Szofi jöttek az áruház irányába. Szabolcs az ajtóban leszólította a fiatal anyukát, de Ramóna nem volt túl közvetlen, elutasította a fiú közeledését. Viszont egy nappal később megint összefutottak. Ezt az ÉV HOTELE legújabb szereplői már nem tudták a véletlen számlájára írni, így másnap négyen indultak el a játszótérre. Aztán találkozás találkozást követett, mígnem egy pár lettek.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A hétvégére is négyesben érkeznek majd: Rami, Szabi, Elena és Szofi. Izgalmas utazásukat a dél-alföldi régió nagyvárosában a Bács-Kiskun megyei kecskeméti Four Points by Sheratonban**** kezdik majd meg, a lányok kérésére még a kecskeméti Vadasparkba is ellátogatnak majd. Kecskemétről utuk északra, a debreceni Aquaticum Termal & Wellness Hotelbe**** vezet majd, ahol a kislányok még egy különleges gyerekmasszázson is részt vesznek majd. Azonban nem csak a gyerekmasszázs lesz az egyedüli és különleges dolog a hétvégében. De, hogy konkréten milyen izgalmakra számíthattok még a legújabb adásban, és hogy milyenek a versenybe induló szállodák, az csakis vasárnap derül ki az ÉV HOTELE legújabb epizódjában 12:30-kor az RTL Klubbon.

Four Points by Sheraton****

A Four Points by Sheraton**** Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont a város központjához közel nagyjából 15 perc sétára található. Egy olyan szálloda, ahol az elegancia és az üzlet találkozik. S, habár a szálloda elsősorban konferencia és rendezvényhotel, egy család is kifejezetten jól érezheti magát a hotelben. A szálloda gasztronómia stílusára egyszerre jellemző a modern és klasszikus vonal, hiszen épít a hagyományokra, ugyanakkor szakít is velük. Ha itt jársz, érdemes megkóstolnod a steakeket, az a fő specialitásuk! Kiemelendő még a hotel legfelső szintén kialakított wellness részleg, ahol úszómedence, jacuzzi, szanuák és gőzfürdő segíti a testi-lelki ellazulást egy nehéz fárasztó nap után.

További részletek: http://fourpointskecskemet.hu/

Aquaticum Debrecen Termal & Wellness Hotel****

A szálloda Debrecen egyik legszebb részén, csodálatos természeti környezetben a Nagyerdőben fekszik. A hotelben egyszerre érzi az ember az erdei szállodák pihentető nyugalmát és a pulzáló városi szálloda kényelmét. Az Aquaticum Debrecen Termal & Wellness Hotel****, egy olyan hely, ahol rengeteg wellness élménnyel gazdagodhat az egész család. Szauna világgal kibővült, mediterrán növényvilággal rendelkező élményfürdő, strandfürdő és gyógyászati részleg, a gyerekeknek szóló szolgáltatásokról, mint pl. a gyerekmasszázsról nem is beszélve. S mindezt elérhetjük a közvetlenül a hotelből, csupán egy papucs és köntös kell hozzá.

További részletek: http://hotel.aquaticum.hu/hu/

A Te szavazatod is számít

A két hotel valamelyikére Te is szavazhatsz vasárnap az adás kezdetétől a következő vasárnap délig a www.facebook.com/azevhotele oldalon és megnyerheted a két wellness hétvége egyikét abba a hotelbe, amelyikre szavazol. Ne feledd, az a hotel indulhat majd januárban AZ ÉV HOTELE címért, amelyik a legtöbb szavazatot kapja az Alföldön.

Oldalak

Utazás
Sztárok
Sokan nem tudják, de Gyurcsány Ferenc anno kiadott egy szakácskönyvet több mint 10 évvel ezelőtt.
Sztárok
Az élet legnagyobb törései néha új utakat nyitnak meg, és ezt a Nemzeti Színház fiatal színésznőjének, Martos Hangának át is kellett élnie.
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...