Utazás

Új szakaszok épülnek a Budapest-Balaton kerékpárúton

Felújítják a tó körüli bicikliutat is.

Örülhetnek a bringázás szerelmesei

Folytatódik a Balatoni Bringakör felújítása, valamint több szakasza is megépül idén a Budapest–Balaton kerékpárútnak - írja a Veol.hu Veszprém megyei portál. A Budapestet a Balatonnal összekötő kerékpárút több Pest és Fejér megyei szakaszán kezdődtek meg a kivitelezési munkálatok tavaly, és a nem engedélyköteles szakaszok egy része el is készült. Megkezdődött ugyanakkor a 710-es főút–Balatonakarattya közötti szakasz tervezése is, továbbá idén újabb Fejér megyei szakaszokon, valamint a Polgárdi–710-es főút között év elején elindulhat a kivitelezés a szerződések megkötése után.

A NIF Zrt. közölte, 2020 őszétől folytatódott a Balatoni Bringakör komplex felújítása. Ennek keretében idén nyárig Balatonlelle és Balatonakarattya között befejeződnek a munkálatok. Szintén ebben az évben folytatódik a bringakör további szakaszainak tervezése. A már rendelkezésre álló tervek alapján tavasszal megindulhat a kivitelezés a Tihany és Örvényes közötti mintegy 3,3 kilométer hosszú szakaszon. Szintén megkezdődnek a munkák 2021-ben a Balatonkenese és Balatonfűzfő közötti 4,2 kilométeren, és további önkormányzati utcákat érintő részeken: a Balaton északi partján Balatonkenesétől Gyenesdiásig a lakóutcákon vezetett szakaszokon is felújítják a meglévő burkolatot és a forgalomtechnikai elemeket. A fejlesztések az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában uniós és hazai forrásból készülnek el.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Fotó: 123rf

A valóságban is létező községről van szó?

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Gryllus Dorka szokatlanul viselkedett a Reggeli adásában, ami ráirányította a figyelmet az 50 év feletti nőknél gyakran jelentkező agyi ködre, a hormonális ingadozásokra és a tartós stressz káros...
Sztárok
Megrázó vallomással tért vissza a nyilvánosság elé Harry herceg, aki a MasterClass amerikai oktatási platformon indított, 20 részes online kurzusában nyíltan beszélt a gyász és a depresszió elleni...
Sztárok
Újabb drámai fordulat történt Dudás Miki édesapjának perében: a gyászoló család határozottan visszautasította a vádlottak által felajánlott 8 millió forintos kártérítési összeget, így az eljárás...
Lifestyle
Történelmi egyetértés született a Parlamentben: a kormánypártok és az ellenzék egyöntetűen támogatják, hogy december 24-e hivatalos munkaszüneti nap legyen, végleg megszüntetve a szombati...
Home&Design
Az 1920-as évek csillogása, a geometrikus formák és a fényűző részletek ismét meghódítják a lakberendezést. Az art deco stílus azonban ma már nem feltétlenül jelent hivalkodó enteriőrt: néhány jól...
Lifestyle
Te is szoktál egy pohár vizet hagyni az éjjeliszekrényen, hogy reggel rögtön kéznél legyen? Bár ártalmatlan szokásnak tűnik, sokakban felmerül a kérdés, vajon biztonságos-e órákkal később is meginni...