Utazás

Több millió forintot hajtott be a BKK a múlt év budapesti rekordbliccelőin

A BKK nyilvánosságra hozta, mennyi büntetést kellett befizetnie azoknak a notórius bliccelőknek, akiket 2021-ben a leginkább megkopasztott a közlekedési vállalat. Az előző évi csúcsot nem tudta felülmúlni a tavalyi rekordbliccelő, de azért mélyen a pénztárcájába kellett nyúlnia: a rekordernek majdnem kétmillió forintja bánta a potyauzatásait.

A legnagyobb potyautas majdnem kétmillió forintot fizetett

Az előző év rekordbliccelőjének 1 879 391 forintot kellett fizetnie, a másodiknak kicsit több mint egymilliót, a harmadiknak pedig mintegy 900 ezer forintot; a tízes lista utolsó helyén pedig az a bliccelő áll, aki 661 ezer forintot fizetett – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

A legmagasabb összegű pótdíjbefizetés hat végrehajtási eljárásból, több tucat rendezetlen pótdíjazás alapján jött össze, de jócskán elmarad a 2020-ban beszedett legborsosabb pótdíj összegétől, amely 2 797 400 forintra rúgott – jelezte a BKK.

Hozzátették, hogy a negatív rekorderek ellen a befizetések elmulasztása miatt több, akár nyolc végrehajtási eljárás is indult. A kiszabott pótdíjak időbeni befizetésével töredékére lehetett volna csökkenteni a notórius bliccelők kiadásait és a pótdíjazással járó adminisztrációt – figyelmeztetett a vállalat.

Közölték azt is, hogy a korábbi évtizedek enyhébb pótdíjazási gyakorlatát felülvizsgálva a Budapesti Közlekedési Központ 2015 óta szigorúbban lép fel a jegy és bérlet nélkül utazókkal szemben, ezáltal a pótdíjkezelési eljárások is hatékonyabbá váltak. A szigorúbb követeléskezelésnek köszönhetően évente több tízezer fizetési meghagyásos és végrehajtási eljárást indít a cég – derült ki a közleményből.

Mint jelezték, a fővárosi önkormányzat által előírt díjszabás szerint a 16 ezer forintos alappótdíj a helyszínen, a jegyellenőrnél készpénzzel vagy bankkártyával fizetve, illetve az adatfelvételt követő két munkanapon belüli személyes vagy banki befizetés esetén 8 ezer forintra mérséklődik. Ha sem a 8 ezer forintos pótdíjösszeget, sem a 16 ezer forintos alappótdíjat nem fizeti meg az ügyfél határidőn belül, 30 napon túl a késedelmi és az eljárási díjjal tovább emelkedik a pótdíj összege 32 500 forintra. Ha felszólításra ezt sem fizeti be az ügyfél, fizetési meghagyást kap, és ha erre sem érkezik befizetés, a BKK végrehajtást kérve is érvényesítheti a követelését. Ilyenkor a behajtási eljárások és jogi lépések összes költsége a bliccelőt terheli – írták.

A BKK tavaly a Facebook-oldalán megosztott egy posztot, melyben összefoglalták, honnan ismerik fel az ellenőrök a bliccelőket:

Lehet, hogy gyors és szórakoztató közlekedési forma, de most kiderült, hogy mennyire balesetveszélyesek is az elektromos rollerek. A német szakemberek figyelmeztetnek, több szabályt be kell tartani.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...