Utazás

Amikor a nő anya lesz...

Akkor bizony sok minden megváltozik. S habár ez klisének tűnhet, korántsem az. Amikor egy pár eldönti, hogy igazicsaláddá válnak már látják is lelki szemeik előtt a pihe-puha babaruhákat, a fantasztikus babakocsit, a közös boldog perceket és lássuk be, bele se gondolnak sokan, hogy bizony a gyerekvállalás felelősséggel és elmondással is jár. A sok-sok boldogság és öröm mellett a gyermekvállalás nem feltétlenül fenékig tejfel. Új helyezt ez az apukának, és az anyukának is. Hiszen a szülői szerepek mellett ugyanúgy meg kell maradnunk férjnek és feleségnek.

Most egy picit az anyukáknak kedvezünk, íme néhány tipp, hogyan maradhatunk igazi nők a pici érkezése utána is:

1. Mindenképpen lásd az anyaság előnyeit!

2. Szeresd, azt az embert, akivé váltál! Ugye, hogy sokkal figyelmesebb és elővigyázatosabb lették mióta anya vagy? Ez jó!

3. Figyeld meg a párodat és lásd azokat a tulajdonságokat, amiket az apaság hozott elő belőle. Megtaláltad?

4. Szervezzetek közös programokat a férjeddel! Ilyenkor a picit nyugodtan el lehet vinni a nagyszülőkhöz pár órára! Hidd el, nem fogod megbánni! Próbáld ki!

5. Nem baj, ha nem minden perced a kicsiről szól! Emiatt ne legyen lelkiismeretfurdalásod. Ne feledd most már anya vagy, dolgozó nő és feleség is! Mindez egyszerre, de külön-külön is. A legfontosabb, hogy megtaláld az egyensúlyt, úgy, hogy mindenki boldog és kiegyensúlyozott legyen, a férjed a gyermeked és persze Te is!

Naná, hogy ez nem egyszerű, de hidd el, nem lehetetlen! AZ ÉV HOTELE című televíziós műsor múlt heti szereplői is újdonsült szülők. Évi és Tomi a főiskolán ismerkedett meg, kapcsolatukból házasság majd családalapítás lett. Egy évvel ezelőtt született meg tündéri kislányuk: Fanni. A fiatal házaspár rengeteg időt töltött együtt kislányuk születése előtt, most viszont minden percüket a pici köti le, ami persze teljesen normális. Évinek sem egyszerű a dolga: helytállni anyaként, feleségként és nőként, de kitűnően megy neki. Mindezt láthattátok is AZ ÉV HOTELE múlt heti adásában. Ha viszont lemaradtál volna róla és kíváncsi vagy, hogyan lehet a gyerek nélkül is néhány napot párunkkal kettesben eltölteni, és tudni szeretnéd mely szállodákban járt Évi és Tomi, akkor nézd vissza az adást az RTL Most-on!

Ezen a héten erre a két hotelre szavazhattok:

Park Inn**** by Radisson Zalakaros Resort and Spa Hotel

A szálloda Zalakaros frekventált helyén, a magyar és német turisták körében közkedvelt Gyógy-, és Élményfürdő közvetlen szomszédságában fekszik. Ahova a vendégek egy fedett, fűtött folyosón keresztül sétálhatnak át, hiszen a hotelnek közvetlen összeköttetése van a fürdővel. A szálloda stílusos: tágas, modern terek, fiatalos, színes falak és bútorok teszik hangulatosabbá az itt eltöltött időt. A szálloda éttermében a magyar és a nemzeti konyha is fontos szerepet játszik. Az alapanyagokat gazdaságokból, biofarmokból, őstermelőktől szerzik be. Emellett a menü összeállításakor mindig figyelnek a vegetáriánusok és a különböző ételintoleranciával küzdő vendégek igényeire is.

További részletek: https://www.parkinn.com/hotel-zalakaros/

Hotel Corvinus***

A hotel, Zalaszentgrót egyetlen szállodája, mely a város szívében helyezkedik el. A szálloda barátságos, családias hangulatú. Habár a hotel éppen egy főút mellett található, ennek ellenére a magas légterű szobáiban nyugodtan lehet pihenni, hiszen azok hangszigeteltek. A hotel falain belül a pihenés mellett rendezvények és konferenciák lebonyolítására is van lehetőség. Ami után vagy előtt, érdemes kipróbálni a szálloda wellness részlegét: a szoláriumot, a jakuzzit, a szaunát és a sószobát is. A szálloda állatbarát, így, ha ezt a szálláshelyet választod, akkor még négylábú házi kedvencedet sem kell otthon hagynod. Ha pedig már felfedeztétek a kisvárost, akkor érdemes ellátogatni a környékbeli Hévízre és Keszthelyre. Ez utóbbi egyébként csupán fél óra autóútra van a szállodától.

További részletek: http://hotelcorvinus.hu/

A két hotel valamelyikére tehát Te is szavazhatsz a most vasárnapi adás kezdetétől egy héten át a www.facebook.com/azevhotele oldalon. Ezzel nyerhetsz egy wellness hétvégét, abba a hotelbe, ahova szavazatodat leadtad. Ne feledd, a Kis-Balaton és környéke régióból csak a legjobb hotel kerülhet majd be januárban AZ ÉV HOTELE döntőjébe. Hogy melyik, az pedig a Te szavazatodon is múlik.

Oldalak

Utazás
Utazás
Lifestyle
Sok minden történt most a Microsoft körül. Persze a legfontosabb az, hogy a Windows sikeresen befoltozott néhány nagyon karcos biztonsági rést.
Egészség
Már a magyar ügyészség is megjelentette a honlapján, hogy határozottan fognak fellépni azok ellen, akik valamilyen étrend-kiegészítővel akarják átverni az embereket. Van belőlük bőven az interneten.