Utazás

5 történelmi hely Japánban, amit látnod kell - A világörökség kincsei

4. Nikkó szentélyei és templomegyüttese

766-ban egy Sotó nevű szerzetes isteni parancsra megmászta a település melletti Nantai csúcsot, és megépítette rajta a Sihonrjúdzsi templomot – a későbbi Rinnódzsi épületegyüttes alapját. A mai Nikkót övező három hegy azóta is Japán vallási életének egyik legfontosabb helye; előbb a sintó – Japán ősi vallása –, később pedig a buddhizmus szent helyévé váltak. Ha ez a több mint ezeréves pont nem lenne elég, a 17. században újabb szentélyt kezdtek építeni, a Tósógút, amely ma már szintén a Világörökség része. Ennek köszönhetően Nikkó az építészeknek, a történelem- és kultúrakedvelőknek egyaránt nem mindennapi élményt nyújt, hiszen egy városban tekinthetnek meg két, ezer év különbséggel épült, történelmet megelevenítő szentélyt.

5. Az ősi Kiotó és környékének történelmi emlékei

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az 794-ben alapított Kiotó egészen a 19. század közepéig Japán – a Császári Birodalom – fővárosa, és így a japán kultúra központja volt. Éppen ezért történelmi-kulturális emlékei rendkívül gazdagok. Különösen a fa- és vallási építészet, valamint a japánkertek kialakulását és fejlődését lehet végigkövetni Kiotó, Uji és Otsu utcáin. Mivel a három város a II. világháború alatt nem szenvedett súlyos károkat, régi épületei is megmaradtak. Kiotó környékén járva mindenképp érdemes útba ejteni néhányat az 1600 buddhista templom és a 270 sintó szentély közül, például az Arany- és Ezüstpavilont vagy a Fülemülepadlóról híres Nijo kastélyt.

Japán összesen tizenkilenc kulturális és természeti helyszíne, nevezetessége szerepel az UNESCO Világörökségi listáján, amelyek mindegyike felejthetetlen élménnyel szolgál az utazó számára. Feltétlenül érdemes bejárni még például a Fuji-Hakone-Izu Nemzeti Parkot, amely a Fuji-san megmászásán túl más emlékezetes látnivalókkal is szolgál, hála az egyedülállóan gazdag állat- és növényvilágnak.

Ha Te is szívesen ellátogatnál Japánba, nyomj egy lájkot a cikkre vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Csak ámulunk rajtuk! 5 csodás nevezetesség, amit látnod kell Isztambulban

Fotók: globesecrets.com, alikgriffin.com; Leadfotó: alikgriffin.com ; Forrás: Japánspecialista

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Csalódottan távoztál a legutóbbi hajvágás után? Összegyűjtöttük azt az öt figyelmeztető jelet, ami alapján azonnal érdemes új fodrászt keresned.
Lifestyle
Vádat emelt az ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet rendésze ellen, aki bántalmazott egy 12 éves gyereket. A botrányban ez az első vádemelés.
Sztárok
A világ egyik leggazdagabb és legismertebb emberének gyermekeként felnőni óriási teherrel jár, ám Bill Gates lánya, Phoebe Gates meglepő módon felnőttkorig sikeresen elkerülte a nemkívánatos...
Sztárok
Napra pontosan 29 éve hunyt el Diana hercegnő. A tragédia éjszakáján Károly herceg a szigorú udvari protokollal dacolva cselekedett volt feleségéért.
Lifestyle
Feszültebb és nehezebb napok következhetnek három csillagjegy számára. Az előttük álló hét olyan helyzeteket hozhat, amelyek türelmet, kitartást és komoly lelki erőt igényelnek tőlük.
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét: három csillagjegy életében olyan változás következhet be, amely új ajtókat nyithat meg előttük. Érdemes lesz nyitott szemmel járniuk, mert egy...