Utazás

5 kihagyhatatlan látnivaló Gyulán

Az egyik legszebb városunk, amelyet nem csak a gyógyfürdője miatt érdemes felkeresnünk, hanem páratlan hangulata és látnivalói miatt sem érdemes kihagynunk. Összeszedtük most az 5 legszebb helyet, amelyet mindenképpen keressünk fel, ha Gyulán járunk!

Gyulai vár

Ha Gyulán járunk, akkor semmiképp ne hagyjuk ki a várat, illetve a benne található vármúzeumot, amely hétfő kivételével mindennap szeretettel várja a látogatóit. Az 1400-as években épült és az egyetlen épen maradt tégla vár Európában. Ráadásul az utóbbi években teljesen felújították. Tavasztól őszig a vár körül található park igazán hangulatos sétára hív bennünket, a vár mellett lévő tavon pedig lehetőségünk van csónakok bérlésére is.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Százéves cukrászda

Mint ahogy neve is mutatja, Gyula leghíresebb cukrászdája már több mint 100 éves múltra tekint vissza. Viszont nem csak a sütemények és fagylaltok miatt érdemes ellátogatnunk ide. A cukrászda szalonjait semmiképpen sem szabad kihagynunk, ugyanis ezek restaurált bútorokkal, klasszicista stílusban kerültek kialakításra. Néhány bútor az 1800-as évekből maradt meg, így az isteni finom édességek elfogyasztása után mindenképp érdemes körbesétálnunk a szobákon is.

Fotó: wikipedia

Oldalak

Utazás
Sztárok
Napra pontosan 29 éve hunyt el Diana hercegnő. A tragédia éjszakáján Károly herceg a szigorú udvari protokollal dacolva cselekedett volt feleségéért.
Lifestyle
Feszültebb és nehezebb napok következhetnek három csillagjegy számára. Az előttük álló hét olyan helyzeteket hozhat, amelyek türelmet, kitartást és komoly lelki erőt igényelnek tőlük.
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét: három csillagjegy életében olyan változás következhet be, amely új ajtókat nyithat meg előttük. Érdemes lesz nyitott szemmel járniuk, mert egy...
Lifestyle
Brutális hőség után zivatarokkal és 90 km/h-s széllel csap le az időjárási fordulat hétfőn. Mutatjuk, hol csap le a vihar és hol érvényes a riasztás!
Egészség
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.
Lifestyle
Egy inspiráló beszélgetés vagy új kapcsolat további lendületet adhat a Halaknak. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.