Utazás

30 nap alatt 14 ezer kilométert tettek meg a Julianius Project tagjai

30 nap alatt 14 ezer kilométert tett meg a föld körüli túra első szakaszán a Julianus Project csapata. Az öt kontinenst átszelő projekt alapítóinak célja, hogy felhívják a figyelmet a magyar diplomások nagyszámú elvándorlására. A négy fiatal mérnökből álló csapat fő üzenete, hogy a fiatalok nyugodtan menjenek külföldre, szerezzenek tapasztalatot, azonban a megszerzett tudást itthon kamatoztassák.

A világ körüli túra első, közel 14 ezer kilométeres, Szibériát is átszelő szakasza Budapestről indult: 30 nap alatt 4 országon (Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán, Mongólia) haladtak keresztül két, 23 és 25 éves Toyota 4runner típusú autóval, többek között Kijevet, Asztanát, Ulánbátort és Jakutszkot érintve, hogy végül Magadanban érjenek célba.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A négyfős csapat 6 hónapos felkészülés után vágott neki az első szakasznak. Szibériában azonban nem ért véget a föld körüli túra, mivel a tervek szerint jövőre az egyesült államokbeli Anchorage-ban vágnak neki a második, amerikai szakasznak. A Julianus Project résztvevői a tervek szerint az út záró, harmadik része során Afrikát és Európát átszelve térnek majd vissza Magyarországra.

A túra indulásakor többen azt kérdezték, hogy miért keletnek indul a csapat, hiszen elsősorban nyugatra vándorolnak ki a diplomások. Bognár Tamás, a Julianus Project egyik ötletgazdája ezzel kapcsolatban elmondta:

„Kazahsztánt, Mongóliát, Szibériát megjárva azt tapasztaltuk, hogy óriási gazdasági robbanás előtt állnak ezek az országok, ami komoly innovációt követel meg, ehhez pedig tapasztalt mérnökök kellenek, amiből arrafelé hiány van. A végtelen, kiaknázatlan nyersanyag-készlet ipari fejlődést és jólétet fog hozni a térségben. A számos műszaki kihívás és a gyors karrierlehetőség sokak számára csábító lesz, a mérnökirodáknak pedig maga a paradicsom! Azaz csak idő kérdése, hogy mikor indulnak keletnek a magyar mérnökök.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...
Utazás
Azt hihetnénk, hogy az autók ellopása, mint bűnözési forma már kezd kikopni, de egyáltalán nem.
Lifestyle
Ha szőrös vagy tollas kedvencekkel osztod meg az otthonodat, a takarításra bizony nem ugyanazok a szabályok érvényesek, mint alapból. Nagyon nem mindegy ugyanis, milyen tisztítószereket használsz a...
Egészség
Sok diáknak nagyon nehezen megy az átállás, hogy ismét korán fog csörögni az ébresztő.
Lifestyle
A leárazások csábítók, de vannak termékek, amelyeknél a feltűnően alacsony ár gyanús is lehet, nem véletlenül.