Sztárok

X-Faktor: Kováts Verától búcsúzott

A szombati adásban Kováts Vera és Baricz Gergő kapta a legkevesebb nézői szavazatot, így a két fiatalnak kellett megmérkőznie egymással.

A versenyben lévő öt énekes, Kováts Vera, Muri Enikő, Baricz Gergő, Tarány Tamás és Kocsis Tibor két-két dalt énekelt, egy amerikai és egy magyar slágert.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A versenydalokat követően az eddigi kiesők a Budapesttől alig 250 kilométerre lábadozó világsztár, George Michael tiszteletére adtak elő egy számot. Majd az idei széria tehetségei után a nézők ismét a színpadon láthatták a tavalyi X-Faktor második helyezettjét, Takács Nikolast, aki közös számát adta elő Portugália első számú új énekesnőjével, Aureával.

Az eredményhirdetésnél már csak öten álltak a színpadon és csupán három versenyző juthatott tovább párbaj nélkül. A nézők szavazatai alapján a legkevesebb voksot a két legfiatalabb versenyben lévő tehetség, Kováts Vera és Baricz Gergő kapta. A párbajdalok éneklésekor mindkét félen látszott a feszültség. A mentorok közül Nagy Feró és Malek Miklós Kováts Vera mellett tette le a voksát, míg Keresztes Ildikó és Geszti Péter Baricz Gergőt szerette volna továbbjuttatni a versenyben. Így Ördög Nóra a múlt héthez hasonlóan most is kinyitotta a borítékot, a nézők szavazatai alapján pedig Kováts Verának fejeződött be az X-Faktor.

Következzen Kováts Vera párbajdala:

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...
Utazás
A megszokott úti cél nem unalmas – hanem megnyugtató, különösen egy túlterhelt hétköznapokkal teli életben.
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.