Sztárok

Infantilis humor és irreális félelmek – 5 érdekesség Mozartról

Wolfgang Amadeus Mozart igazi zseni volt, akinek megannyi furcsa és érdekes tény övezi nem mindennapi életét. Születésének 265. évfordulója alkalmából összegyűjtöttünk 5 olyan érdekességet, amit talán a Mozart rajongók sem tudnak.

Na, de ki az az Amadeus?

265 éve ezen a napon, január 27-én született Wolfgang Amadeus Mozart, a bécsi klasszika legkiemelkedőbb alkotója, a valaha élt egyik legnagyobb zeneszerző. Rövid élete során összesen 626 zeneművet írt, annak ellenére, hogy még az akkori viszonyokhoz képest is korán, mindössze 35 évesen meghalt. Formális iskolai oktatást egyáltalán nem kapott, de apja korán kezdte a kiművelését: négyévesen kezdett zongorán tanulni, már ekkor elég volt neki egy óra egy teljes szonáta megtanulására, egy menüettet pedig már fél óra alatt tökéletesre csiszolt. Ötévesen szerezte első darabját, 11 évesen első vígoperáját, tizenkét éves korára pedig már három operát, hat szimfóniát és több száz más művet komponált. Zsenialitása nemcsak a kortársait nyűgözte le, egyedülálló műveinek köszönhetően mind a mai napig érezteti hatását: számtalan életrajzi mű, regény és legenda mellett többek között Milos Forman 1984-as Amadeus című nyolc Oscar-díjjal jutalmazott filmje és a róla szóló musical is őrzi az emlékét, de az ő arcképe szerepel az osztrák egyeurós érmén, és a híres salzburgi Mozart-golyót is világszerte ismerik, amit Paul Fürst salzburgi cukrász készített először 1890-ben, és az 1905-ös párizsi világkiállításon aranyérmemmel ismerték el.

Cikkünkben öt olyan érdekességet gyűjtöttünk össze, amit kevesen tudnak a zeneszerzőzseniről.

Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Gottlieb Mozart néven anyakönyvezték, a sok keresztnév használata viszont nyilvánvalóan nem túl életszerű a mindennapokban. Jól látszik viszont, hogy az Amadeus nem szerepel a hivatalos iratban. Valójában a Theophilus és a Gottlieb ugyanazon név különböző alakjai, az első görögül, a második németül jelenti azt, hogy „Isten kegyeltje” – ezen nevek latin megfelelője az Amadeus, aminek Mozart később az olasz és francia alakját (Amadeo és Amadé) használta előszeretettel. Ma már szinte az összes forrás a zeneszerző jól ismert háromtagú nevét használja, de valójában ez csak a halála után terjedt el, amiben nagy szerepe volt E. T. A. Hoffmannak, a német romantika egyik kiemelkedő írójának.
Kattints a további képekért!

szerelmük sosem teljesedhetett be a magyar grófkisasszonnyal.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.