Megszakadt volna a barátság a Séfek séfe egykori triója között?

Sokan azt hitték, hogy Wolf András Séfek séfés távozása után akár el is csendesedhet a barátság Krausz Gáborral és Vomberg Frigyessel.
Erre azonban alaposan rácáfoltak
A televíziós gasztroműsorok világa az elmúlt években óriási népszerűségnek örvendett. A Séfek Séfe című show a TV2-n évek óta stabil szereplője ennek a palettának, és nem csupán a főzésről szól, hanem emberekről, sorsokról, mentorálásról a konyhában. Persze a közönség sokszor megjegyezte, hogy túl sok a dráma, kevesebb a főzés, de a nézettség így is jött.
Wolf András távozása sokakat meglepett, hiszen hat évadon keresztül nemcsak szakmai tudásával, hanem emberi jelenlétével is hozzájárult a műsor sikeréhez. A döntés mögött azonban tudatos mérlegelés állt.
Ahogy maga is elmondta egy interjúban, a tévézés csábító világa mellett ott van a civil élet, a mindennapi munka, amely számára legalább olyan fontos. A Séfek Séfe forgatása nem csupán néhány napos elfoglaltság: egy évad elkészítése több fárasztó hetet vesz igénybe, tréningekkel, workshopokkal, előkészületekkel együtt, amit ő már nem nagyon akart vállalni.
A rajongók imádták azt a különleges dinamikát, amely a három séf, Wolf András, Krausz Gábor és Vomberg Frigyes között kialakult a Séfek séfében. Hogyan alakul most a barátságuk, azt a galériánkban megmutatjuk!































