Sztárok

Will Smith és Jada Pinkett-Smith valóban válnak?

Nagyon sokáig boldog házasságban élt a két sztár, de valószínűleg ennek most már vége. Több hónapon keresztül próbálták cáfolni a pletykákat, de most állítólag eljött az ideje a válásnak.

Feltehetőleg végtelenül sok veszekedés és két teljesen különböző életvitel vezetett a szakításhoz. A Star magazin értesülései szerint, már jó ideje nem élnek együtt, hanem csupán egymás mellett. Egy belső forrás alapján a következőket közölte a lap: „Sokáig mindenkinek eljátszották, hogy boldogok, de már nem akarnak ezzel a hazugsággal élni. Kapcsolatuk véget ért. Csupán azért tartják fent a látszatot, mert félnek, ha kiderül az igazság, akkor az negatív hatással lesz karrierjükre”.

Will Smith hosszú, bulizós estéken próbálja elfeledni bánatát. Jegygyűrűjét pedig már nem hordja. A Hollywood-i válások specialistái azon a véleményen vannak, hogy óriási csatának nézünk elébe, hiszen 520 milliárd dollárról van szó.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Már augusztusban is felmerültek pletykák, miszerint a pár már külön utakon jár, de ezeket mindig cáfolták. Akkor állítólag még próbálták helyrehozni kapcsolatukat, de mostanra tudatosult bennük, hogy ez nem lehetséges. A legújabb hírekkel kapcsolatosan azonban még nem foglaltak állást.

 

Következzen Will Smith: Switch című dala:

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...
Lifestyle
Vajon miért érzed úgy, hogy bizonyos dolgok újra és újra megtalálnak az életben? A maja horoszkóp szerint születésed napja nemcsak a személyiségedről, hanem a földi küldetésedről is sokat elárulhat.
Lifestyle
Hatalmas családi botrány kerekedett abból a lagziból, ahol a friss feleség titokban retusálta ki a fotókról párja legkedvesebb gyerekkori barátját.