Titkos tehetségével nyűgözi le Vilmos a feleségét: Katalin imádja, amikor ezt csinálja a trónörökös
Vilmos herceg nagyon művelt, képzett és tájékozott előkelőség, aki számos dologhoz ért, ráadásul van egy kevésbé ismert tehetsége, ami bár nem túl hasznos, felesége mégis odáig van érte.
Ezt senki nem tudta róla
Nem véletlenül Vilmos herceg az egyik legkedveltebb tagja a brit királyi családnak: amióta az eszét tudja, arra készül, hogy egy nap ő lesz az uralkodó, éppen ezért gyermekkora óta rendkívül ambiciózus, szorgalmas és kötelességtudó, de egyben kedves, illetve barátságos is, az alattvalókkal pedig mindig nagyon közvetlen. Királyi teendőinek eleget téve, valahányszor részt vesz egy hivatalos látogatáson, kedélyesen elbeszélget a jelenlévőkkel, örömmel válaszol a neki feltett kérdésekre, sőt néha még egy kis bepillantást is enged családja magánéletébe – többek között szokott mesélni a gyermekeiről, valamint arról, hogyan telnek náluk a hétköznapok. Ha pedig úgy adódik, szívesen részt vesz valamilyen közösségi tevékenységben is: nem egyszer volt már arra példa, hogy együtt főzött az önkéntesekkel a rászorulóknak egy szeretetkonyhán, máskor pedig egy sportközpontban tartott rögtönzött szobabicikli-versenyt a nejével. Egy ehhez hasonló eseményen pedig korábban arról is lerántotta a leplet, milyen különleges talentummal rendelkezik titokban; részletek a galériában!
Vilmos hercegnek volt egy konkrét elképzelése felesége, Katalin hercegné pozíciója kapcsán, ám hiába próbálta megvalósítani tervét, kívánsága sosem teljesülhetett.
Leadfotó: Samir Hussein/WireImage/Getty Images
Forrás: Mirror