Elolvadunk: ilyen cuki becenéven szólította Vilmos herceg kisfiúként II. Erzsébetet

II. Erzsébet nagyon szeretett nagymama lenni, és mindegyik unokájával jó kapcsolatot ápolt – a legkülönlegesebb kötelék azonban mindannyiuk közül főként Vilmos herceghez kötötte, aki gyermekként nagyon édes néven szólította Őfelségét.
Összekötő kapocs volt a családtagok között
II. Erzsébet korántsem csak uralkodóként volt példamutató, hanem nagymamaként is, az unokáival töltött idő pedig lehetőséget adott neki arra, hogy megtalálja a tökéletes egyensúlyt a királynői kötelezettségek és a családi élet között– ez pedig különösen sokat jelentett számára, hiszen édesanyaként nem mindig tudott pont annyit jelen lenni négy gyermeke, Károly, András, Anna, valamint Eduárd mindennapjaiban, mint szeretett volna. Ráadásul az ő jelenléte, gondoskodása és kedvessége nemcsak szeretetteljes, hanem tanulságos pillanatokat is biztosított a palota szigorú szabályai közepette: a gyermekek megtanulhatták, hogy a játékosség és a humor, még a legkomolyabb környezetben is, rendkívül fontos, miközben mindvégig tisztában voltak a protokoll, illetve a hagyomány értékeivel.
Ma már nagykorú unokái meghatottan gondolnak vissza a néhai uralkodóval közös élményeikre, személyes emlékeik pedig mind arról tanúskodnak, hogy Őfelsége képes volt a hatalmas felelősség mellett is emberi, imádnivaló nagymama lenni. A jelenleg 43 esztendős Vilmos különösen közel állt Erzsébethez, egy újonnan megjelent írás pedig kicsit visszarepíti a brit királyi család rajongóit a múltba, és többek között feleleveníti, milyen vicces módon szólította nagymamáját a jövendőbeli király.
























