Sztárok

Veszélyben van Katie Holmes?

Katie Holmes sokáig azt a látszatot keltette, mintha csak egy báb lenne, akit Tom Cruise úgy irányít, ahogy épp tetszik neki. A szakítás során azonban bebizonyította, hogy nem az, sőt mi több, sokkal ravaszabb, mint gondoltuk volna.

A pár szakítása óta az embereknek teljesen megváltozott a Katie Holmesról kialakított képük. A színésznő igazi nyertesként került ki ebből a kapcsolatból, ami nem kis dolog, ugyanis Tom Cruise-t nem könnyű legyőzni, főleg, hogy őt még a szcientológiai egyház is támogat. Ennek ellenére Tom a válási procedúra vesztese.

A szcientológiai egyháznak ez természetesen nagyon nem tetszik, ebből kifolyólag nagyon sokan attól tartanak, hogy Katie Holmes veszélyben van. A szekta nehezen viseli, ha valaki borsot tör az orruk alá, így a szakértők attól tartanak, hogy bosszút állnak a színésznőn.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Egy korábbi szektatag a következőt mondta a Hollywood Reporternek: „Általában azonnal száműznék Katie-t, amit a színfalak mögött már valószínűleg meg is tettek. Most azon dolgoznak, hogy aláássák Katie hitelességét.”

Nem akarják, hogy a színésznő büntetlenül megússza. Az egykori szektatag biztos abban, hogy Katie még hallani fog a szektától: „Még senki sem tett annyira keresztbe nekik, mint Katie.”

Nézd meg a következő Katie Holmes interjút!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bosszantó, ha ruhamolyok jelennek meg a lakásban. Ezek a röpködő rovarok boldogan rágcsálják a ruhatárat, kárt okozva benne. Az interneten számos módszerről lehet olvasni a kiírtásukhoz, de megesik,...
Lifestyle
A Kosban továbbra is erős a bizonyítási vágy, most sokkal bölcsebben választja meg, mikor és hogyan áll ki magáért. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
Selena Gomez a Rare Impact Fund Benefit-en arról beszélt, hogyan őrzi meg saját mentális egyensúlyát, miközben a fiatalok támogatására is példát mutat.
Lifestyle
Egy fárasztó nap utáni pihenésnek indult, ám az edmontoni férfi végül órákig tartó mentőakcióba keveredett az erkélyén.
Sztárok
Taylor Swift új albumán, The Life of a Showgirl-ben eddigi legőszintébb dalaiban mesél arról, hogyan képzeli el jövőjét: egy boldog házasságban, gyerekekkel, távol a reflektorfénytől.
Lifestyle
Egy ártatlan keresésként indult a nosztalgiahullám során, ám a fiatal nő számára a műholdkép felbecsülhetetlen emléket idézett fel.