Vastag Tomi nem beszél Keresztes Ildikóval

Vastag Tamás nem reagál Keresztes Ildikó hívásaira, nem keresi őt, és nem jelentkezik. Mentorának fogalma sincs, mi lehet a fiúval.

 Az X-Faktor egyetlen női mentora a műsor alatt többször hangoztatta, mennyire közel került három mentoráltjához. A fiúk is nyilatkozták, Ildi lett a pótmamájuk, anyjukként szeretik őt. Három fia közül kettővel, Takács Nikolasszal és Király L. Norbival ma is szoros viszonyt ápol, napi telefon kapcsolatban vannak, mindenről beszámolnak neki. Ez már csak azért is fontos, mert közös fellépéseik is vannak, muszáj egyeztetni. Vastag Tamás viszont nem válaszol Ildikó hívásaira.

Keresztes Ildikó azt mondta, nem érti mi történt Tomikával. Mikor legutoljára beszéltek, Tomi említette, hogy megváltozik majd a száma, de az újat még nem tudta megadni. Azóta pedig egyszerűen nem lehet elérni. Persze Ildi saját tapasztalataiból tudja, mennyi idővel és energiával jár ez a rengeteg fellépés, ami most a fiúkat terheli, ezért nem is erőlteti a kapcsolat tartást.

"Tomika már felnőtt ember, el tudja dönteni, hogy mire van szüksége, és mire nem. " - Nyilatkozta a mentor a Blikknek, de azt is hozzátette, hogy ettől függetlenül, jó lenne tudni, hogy van Tomi. "Anyukája" még mindig félti, reméli, nem hajtotta túl magát a nagy pörgésben. Továbbra is szívesen látja a fiút és várja jelentkezését.

Oldalak

Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.
Lifestyle
Bár sokan nem veszik észre és igencsak félvállról veszik a jelenséget, a kemény víz otthonunkban bizony igencsak sok negatív következménnyel járhat.