Sztárok

Vastag Csaba komolyra fordítja a szót

A dalok témájára mi lesz a jellemző?

Csaba: Természetesen lesznek romantikus hangvételű dalok, de emellett komolyabb témájúak is hallhatóak lesznek. Sőt én mindig igyekszem, hogy komolyabb témákról is beszéljek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy internetes oldal olvasói nemrég a legsármosabb férfi énekesnek választottak meg. Mit gondolsz erről? Meglepett a hír?

Csaba: Nagyon örülök neki. Véleményem szerint, az ilyen díjak mögött sosem a sármosság vagy a küllem áll, hanem inkább annak a bizonyítékai, hogy van értelme dolgozni, illetve vannak olyan célok, amiket el lehet, és érdemes is elérni. Ezen kívül azt bizonyítja, hogy helytálló az a véleményem, miszerint a közönség nagyon fontos, hinni kell bennük, és bízhatunk egymásban. Nagyon hiszek a közönségben!

 

A mostani X-Faktor miatt a korábbi versenyzők háttérbe szorultak. Nem félsz attól, hogy az újoncok kerülnek inkább előtérbe?

Csaba: Sosem gondolkoztam ezen, de nem is akarok mindenáron a középpontban lenni. Egyébként semmi változást nem észleltem. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy nagyon jó barátok vagyunk, és nem akarunk egymásnak rosszat. Talán ahhoz lehetne hasonlítani, hogy ugyanabba az iskolába járunk csak másik osztályba. Nincsenek köztünk ellentétek, inkább segíteni próbálok nekik, mint egyfajta nagytestvér. Olyan tanácsokat szeretnék nekik adni, amelyeknek akkoriban örültem volna, csak velem nem közölte senki.

 

Sokat változtál az X-Faktor óta? Ez miben nyilvánul meg?

Csaba: A munkához való hozzáállásom változott leginkább. Nem járok el bulizni, ha másnap fontos programom van. Amikor a barátaim megkérdezik tőlem, hogy mikor tudunk elmenni egy sört meginni, akkor azt kell válaszolnom, hogy soha. Ez abból is adódik, hogy sokat járok szórakozóhelyekre dolgozni, és amikor jut egy kis időm a pihenésre, akkor inkább valami nyugodtabb helyet választok. Egyébként sosem voltam egy nagy „diszkóbajárós”, inkább a szűkebb baráti összejöveteleket részesítettem előnyben.

 

Van olyan napod, amikor már nem bírsz zenét hallgatni?

Csaba: Természetesen a magánéletben is hallgatok zenét, de nem szeretek zenére felkelni. Reggel a csendet részesítem előnyben, amikor maximum a csicsergő madarak énekét hallom.

 

Facebook-on van egy kisebb közösség, akik téged küldenének a 2012-es Euróvíziós Dalfesztiválra. Erről mi a véleményed?

Csaba: Nagyon örülök, és nagyon köszönöm, de ennek ellenére nincsen a terveim közt, de egyébként nem is férne bele.
 

Oldalak

Sztárok
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...