Érkezik a TV2 vadonatúj vetélkedője: A Nagy Ő, az Exatlon és a Sztárban sztár leszek! korábbi versenyzői is összecsapnak a képernyőn

„Remélem ők is olyan jól szórakoznak majd, mint mi”

Gáspár Zsolti először vezet gameshow-t. Mint mondta: nagyon hálás Tillának és a stábnak a sok-sok segítségért, amit a forgatások alatt kapott. „Jófej baráti társaságokkal, szimpatikus családokkal ismerkedhetnek meg a nézők augusztus 8-tól. Remélem ők is olyan jól szórakoznak majd, mint mi” – tette hozzá. A csapatok különböző versenyszámokban mérkőznek meg egymással: lesz kvíz, ügyességi és gyorsasági feladat, amik mindig a másik fél hétköznapjaival, szokásaival, életmódjával kapcsolatosak. A nyertes csapat 1 millió, 3 millió, vagy a főnyeremény esetén 10 millió forinttal gazdagabban térhet haza. A háromfős városi, illetve vidéki csapatokban lesznek családtagok, baráti társaságok és kollégák is. Így aztán a TV2 népszerű műsorainak szereplői is csapatot alkotnak: jön A Nagy Ő három csinos szereplője, de lesznek Exatlon-versenyzők is, és a Sztárban Sztár leszek! felfedezettjei is versenybe szállnak majd. A Dancing with the Stars táncosai és a Zámbó család is verseng a 10 milliós főnyereményért – olvasható a TV2 sajtóközleményében. A Város vs Vidék minden hétköznap 19.50-kor látható majd a TV2 műsorán.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Gelencsér Timi is részt vesz a TV2 csatornáján futó Ázsia Expressz harmadik évadában, a kalandra pedig a legjobb barátnője kíséri el. A páros a napokban elhagyta Magyarországot, nemrég azonban részletesen meséltek arról, hogyan készültek a megmérettetésre.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...