Sztárok

Himnusz újragondolva: Varga Viktor egy igazi klasszikust dolgozott fel

Himnusz Varga Viktor előadásában

Viktor az elmúlt időszakban egyre többször tűnt fel huszár mentében különböző rendezvényeken, elmondása szerint hazánk iránt érzett gondolatai mostanra mélyültek el benne igazán. „Mindig is volt nemzeti öntudatom, csak most olyan események történtek velem, amik ezt még inkább előhozták. A nemzeti vágta, a lovaglás, a huszárkultúra, a Feri barátom, mint betyár, ő nagyon sok ilyen gondolatot ültetett belém. De a Totem című műsor is, ami a hazánk szeretetéről és az ősmagyarságról, az ősközösségről, a jurtában való együttélésről szól” – fogalmazott.

A dal elkészítése során Viktor személyesen csinált mindent, három napon keresztül énekelt fel különböző verziókat, mire rátalált a tökéletesre. Mindezzel együtt rendkívül élvezte az alkotási folyamatot. „Az a szerencsém, hogy operaének szakon végeztem és nagyon közel áll hozzám a klasszikus éneklés. Mostanában egyre inkább előtérbe kerül nálam ez a műfaj, de így is kihívás volt, mert szerettem volna főleg a közepénél belevinni egy olyan rockos erőt, és rekesztést tenni, ami kihozza ebből a klasszikából, de mégsem teszi gagyivá. Nagyon nehéz volt megtalálni azokat a határokat, hogy ez szerintem jól működő legyen és át tudjam adni amit akartam” – idézi a zenészt a Blikk.

Íme, az elkészült mű:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kulcsár Edina és férje, Csuti a Nyerő Páros című valóságshowban vallották be, hogy bizony kapcsolatuk nem éppen felhőtlen mostanság.

Leadfotó: instagram.com/vargaviktorart

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Egy beszélgetés ezen a héten teljesen új irányba terelheti az Oroszlán gondolatait. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.
Sztárok
Jean-Claude Van Damme lánya nemcsak szépségét örökölte édesapjától, hanem elképesztő kitartását és harcművészeti tehetségét is.
Sztárok
Cameron Diazt szinte mindenki ikonikus szőke hajával azonosítja, pedig volt egy film, amelyben teljesen más külsővel sokkolta a rajongókat.