Sztárok

Mi történhetett? Az összes idei koncertjét lemondta a magyarok kedvenc zenekara, kiborult a népes rajongótábor

Nehéz idők járnak a magyar könnyűzene elkötelezett rajongóira: az utóbbi időben kérdésessé vált a legendás Sziget Fesztivál jövője, mos pedig az egyik legnépszerűbb honi együttes jelentette be, hogy lemondja az összes 2025-re tervezett koncertjét.

Ez történt a magyar könnyűzene háza táján

Egyre több váratlan nehézséggel, szomorú hírrel szembesülnek mostanság a hazai könnyűzene elkötelezett hívei. Az utóbbi időben például kérdésessé vált az immáron komoly múlttal rendelkező Sziget Fesztivál jövője.

Karácsony Gergely főpolgármester korábban a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a Sziget Zrt. vezérigazgatója levélben kezdeményezte a Főváros és a Sziget közötti megállapodás felmondását. Karácsony akkor azt írta, hogy bizonytalanná vált a Sziget Fesztivál jövője, „de a Sziget érték, bizonyítéka annak, hogy Budapest szabad, nyitott és sokszínű város, ezért Budapestnek, a lehetőségeihez mérten ki kell állni a Sziget Fesztivál jövőjéért.”

A Sziget Zrt. közleménye kiemelte: valóban azzal a kéréssel fordultak a Fővárosi Önkormányzathoz, hogy a jövő évben lejáró területfoglalási engedélyüket közös megegyezéssel szüntessék meg. „Ennek oka pedig az, hogy a fesztivál külföldi tulajdonosa – annak ellenére, hogy korábban egy hosszabb távú fejlesztési programban gondolkodott – úgy döntött, hogy a jelenlegi struktúrában nem vállal további kockázatot Magyarországon.” Mint írták, azért kénytelenek a megállapodást ebben a formában felmondani, mert a Fővárosi Közgyűléssel kötött területhasználati megállapodásuk határozott időre szól és a fizetési kötelezettség még jövőre is fennállna, akkor is, ha nem lenne rendezvény. A közlemény hangsúlyozta: ez még nem jelenti azt, hogy véget ér a Sziget fesztivál története.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Ezen döntéssel párhuzamosan – a hazai menedzsment javaslatára – a Sziget Zrt. tulajdonosai felvették a kapcsolatot a fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal, lehetőséget kínálva arra, hogy a rendezvény ismét vele folytathassa működését.

Közleményükben kiemelték: a változás egyszerre nyújt lehetőséget a fejlődésre és a megújulásra, valamint a Sziget klasszikus értékeinek és szellemiségének újbóli megerősítésére.

És ha mindez nem volna elég, most még a magyarok egyik kedvenc zenekara is bejelentette, hogy elmarad az összes 2025-re tervezett koncertje. Lássuk, mi állhat a döntés hátterében!

Lapozz: a további részleteket a galériában találod!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...