Sztárok

Tóth Andi édesanyja aggódik lányáért - ezt tenné szíve szerint

Tóth Andi 15 éves korában vált országosan ismertté, amikor SzikoraRóbert mentorálásával megnyerte a X-faktor ötödik szériáját. Az erdélyi lány élete egy csapásra megváltozott, új városba költözött, és teljesen magára maradt. Az évek azóta pedig igen mozgalmasan teltek, erről mesélt most.

Nehéz évek vannak Tóth Andi mögött

Tóth Andi az ország egyik legismertebb előadója, ám az ő vágya az, hogy az ismertséget elismerés is kísérje. Nehéz éveken van túl, és a média által gyakorolt nyomás, a bulvárcímlapok nemcsak őt, de családját is megviselték. Hogy hogyan élték meg szülei ezt az időszakot, és mire vágyik a szíve mélyén, arról most a Story magazinnak mesélt.

"Szerintem egy előadó sincs úgy igazán jól. Tele vagyunk érzelmekkel, és kiírjuk, kiénekeljük ami fáj, dühít, lefáraszt. Az emberek pedig a hitelességet keresik, és a mély érzelmekkel tudnak azonosulni" - kezdte Tóth Andi, aki elmesélte, édesanyja legutóbbi dalánál eléggé megriadt, hiszen az énekesnő kőkeményen, kertelés nélkül mesélte el a dalszövegen keresztül, milyen lelkiállapotban van.

"Egyetlen anyukának sem lehet jó hallani, hogy mennyire meggyötörte az élet a gyerekét. Sokáig mindent elmondtam neki, de nem akarom, hogy aggódjon, hogy szenvedjen miattam. Nem akarok neki fájdalmat okozni, úgyhogy sok mindent elbagatellizálok, vagy inkább nem is mondok el neki. A szívem szakad meg, amikor sírva felhív, hogy megint bántanak, és lealkoholistáznak. Anyukám nem tud azonosulni az életemmel. Ő egyszerű, nyugodt életet él Erdélyben, és annak örülne, ha ln is hazamennék, és együtt sütnénk a palacsintát. De mit kezdjek ott magammal? Ő is tudja, hogy nem menne."

Az énekesnő bevallása szerint, amikor hazamegy, nehézkes témát választani, hogy miről is beszélgessenek, mert a család két fele teljesen más élethelyzetben van.

Lapozz, folytatódik Tóth Andi története!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Asta Nielsen a némafilm korszak első európai sztárjaként vonult be a történelembe; kivételes élete volt, ő maga pedig igazi jelenségként ragyogott, akiért csakis rajongani lehetett.
Utazás
A Védelmi Tanács vasárnapi ülése után magasabb szintre emelték hazánkban a terrorkészültséget - számolt be róla a Magyar Nemzet.
Fashion&Beauty
A brit királyi család legnépszerűbb tagja maga a két lábon járó stílusosság. E megtisztelő titulust nagyrészt következetességének és pontosságának köszönheti.