Sztárok

Tom Cruise valóban elhanyagolja kislányát?

A híres színész nem hagyja, hogy a bulvárlapok csak úgy mindenfélét összehordjanak róla. Ötvenmillióra (több mint 10 millió forintra) perli a Life & Style és az InTouch lapokat rágalmazásáért, mert gondatlan apának állították be.

Igaz, hogy Tom Cruise mostanában transzvesztita művészekkel bulizik és kissé meggyűlt a baja a Szcientológus Egyházzal is, de azt, hogy felelőtlen apának tartsák, már nem nyelte le. Súlyos pénzekre perelte be ezért az egyik legnagyobb brit bulvárlapot, akik azt mondták róla, hogy már hónapok óta felé sem nézett hat éves kislányának, Surinak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az újság elég erősen fogalmazott, mikor azt írta, hogy Tom „elhagyta kislányát”, holott erről szó sincs. Ezen rágott be Cruise is, így szerdán a kereset már a Los Angeles-i Bíróságon is volt. A folyamatot intéző ügyvéd, Bert Fields elmondta, hogy Tom nem szeret pereskedni, ezért ha meg is nyeri az ügyet, a kártérítést jótékony célokra fordítja majd.

Az egykori Cruise – Holmes házaspár válási iratai ugyan nem nyilvánosak, de annyi egészen biztos, Katie megengedte volt férjének, hogy a színésznővel New Yorkban élő kislányukat annyiszor látogassa meg, ahányszor csak akarja.

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Hosszú és őszinte interjút adott a Storynak Radnai Márk, aki a feszített politikai tempó mellett a ferences gimnáziumi éveiről, a színházi rendezésről, valamint a párjával, Déliával tervezett jövő...
Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...