Te bevállalnád? Puskás Peti megtette

Bekötött szemmel biciklizett Puskás Peti, Müller Attila, Köböl Anita és Bocskor Bíborka, valamint az esemény arca: Krizbai Teca. A hírességek azért vállalkoztak a merész feladatra, mert nagy „kalandra” készülnek: augusztusban nekivágnak a Balatonnak, tandem biciklivel, látássérültekkel a hátuk mögött kerülik meg a magyar tengert.

Biciklire fel!

Augusztus 16-20. között immár harmadik alkalommal vág neki a Mozdulj! Közhasznú Egyesület a Balaton körüli biciklitúrának, amelynek központjában a mozgás áll, valamint hogy egészséges és fogyatékkal élő emberek fogják meg egymás kezét, és nyissák ki együtt a világot. Mint kiderült, a négynapos túra előtt a hírességeknek igazán nagy szükségük volt az edzésre, hiszen legtöbbjük még nem ült tandembiciklin, főleg nem úgy, hogy látássérülttel tekernek együtt.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
„Gyakorlott bringás vagyok, ahová csak lehet, kerékpárral megyek. Párszor a tandemet is kipróbáltam már, de így még soha, hogy olyan ember ül mögöttem, aki nem lát. Hatalmas felelősségérzet, és bizonytalanság fogott el, amikor elkezdtünk tekerni. Ám pár percen belül egymásra hangolódtunk, és nagyon jól ment, főleg azért, mert a biciklistársam, Riczu Tamás gyakorlott tandemező, igazán remek látássérült sportember” – mondja Puskás Peti.

Müller Attilának szinte nincs félelemérzete, imádja az extrém sportokat, egy ideje kaszkadőr képzésre jár. Bár a tandembiciklizés nem számít extrém sportnak, Attilának mégis meggyűlt vele a baja, még el is dőlt a kerékpárral.
„Egészen különleges, felemelő érzés volt segítőként biciklizni! Amikor bekötött szemmel én ültem hátra, bizonytalanság fogott el, nem tudtam felmérni a kerékpár helyzetét, ezért rögtön indulás előtt eldőltünk a bringával. Az első pár méter megtétele alatt tartott a semmihez sem fogható kiszolgáltatottság érzése, de segítőm, Baráth Anita instrukciói után egyre magabiztosabb lettem. Alig várom, hogy Balaton körül tekerhessek a csapattal” – meséli Müller Attila.

Oldalak

Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.