Sztárok

Sztárpárok, akikről valószínűleg nem is tudod, hogy együtt voltak

Vannak olyan sztárpárok, akik már az első találkozgatások alkalmával reflektorfénybe kerülnek, mások viszont titkolják szerelmeiket - sok olyan eset van, ahol évtizedek múltán sem derült ki tisztán, hogy együtt voltak a celebek. Most hát olyan sztárpárt mutatunk, amelyekről szinte senki nem tudja, hogy együtt voltak.

Volt, ami csak pár óráig tartott

Brad Pitt neve általában vagy Angelina Jolie, vagy Jennifer Aniston társaságában merül fel, most azonban kiderül, ki az a szintén világsztár hölgy, akihez rajtuk kívül gyenge szálak fűzték. Olyan sztárpárok is felkerültek a listára, akik mindösszesen egyszer randiztak, de sikerült egy közös fotót készíteni a kivételes eseményről.

Ryan Gosling-ot a Szerelmünk lapjai rajongóknak valószínűleg nehéz nehéz bárki mással elképzelni, mint Rachel McAdams, a sármos színész azonban inkább Sandra Bullockra bukott. A szerelmesek között ugyan 15 év volt a korkülönbség, mégis két évig tartott a románc.

Nem ritka, hogy hatalmas korkülönbség van a sztárpárok tagjai között, mégis minden nehezítő tényező ellenére kitartottak egymás mellett. Sajnos csak ideig-óráig maradt meg az akaraterő.

Tom Cruise és Cher álompár voltak, a szerelmesek Madonna és Sean Penn esküvőjén találkoztak 1995-ben. Hatalmas korkülöbség volt köztük, a sármos férfi 23, az énekesnő viszont már 39 éves volt.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egyre több az internetes bűnöző, akik ugye nem csak az OTP Bank nevében telefonálgatnak. Most egy nyugdíjast túlságosan is könnyű volt behúzni a csőbe.
Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.