Sztárok

Merénylet törte félbe Szeles Mónika, a legsikeresebb magyar teniszező pályafutását

Ma ünnepli a 47. születésnapját a magyar teniszcsillag.

Kés a teniszvilág szívében

Szeles Mónika a vajdasági Újvidéken született magyar családban 1973. december 2-án. Gyermekkorát szerény körülmények között töltötte, a tenisszel édesapjának és bátyjának köszönhetően ismerkedett meg. Hétévesen kezdett komolyabban foglalkozni a sportággal: ekkor még édesapja felnőtt, jóval nehezebb ütőjével edzett. Gyerekként nem bírta el a nehéz sporteszközt, ebből adódóan alakult ki a szinte csak rá jellemző kétkezes tenyeres ütése, amit később több edző is megpróbált kiiktatni a játékából, sikertelenül. Tizenkétévesen amerikai ösztöndíja kapott, 15 évesen pedig már a felnőttek mezőnyében teniszezett. Első Grand Slam versenyét mindössze tizenhat évesen nyerte meg Párizsban, a döntőben Steffi Grafot győzte le. Innentől kezdve a női tenisz legnagyobbjai közé emelkedett, 1991 és 1993 februárja között kilenc Grand Slam-tornán vett részt, amelyeken nyolcszor döntőt játszott és hétszer nyerni is tudott. Tizenhét éves korában vette át a vezetést a világranglistán, így minden idők legfiatalabb teniszezőjeként került az élre, ám riválisa mániákus rajongója ezt nem tudta elviselni. 1993. április 30-án Hamburgban néhány másodperc alatt tört ketté szárnyaló pályafutása és változott meg gyökerestől az élete.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A 24 éves úszónő jövő nyárig egy versenyen sem lesz látható – ez az oka.

Leadfotó: Mokka / TV2

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...
Sztárok
Szinetár Dóra nem sokkal az unokája születése előtt azt is elárulta, milyen nemű lesz a baba.