69 éve született Szakácsi Sándor - híres kolléganője elvetette közös gyermeküket

Generációja egyik legnagyobb színésze volt - egyesek az új Darvas Ivánként hivatkoztak rá -, fantasztikus orgánuma, jellemfestő ereje, markáns egyénisége egyedülálló színpadi jelenséggé emelte. Mégsem kapta meg soha az őt megillető elismerést. 69 éve látta meg a napvilágot Szakácsi Sándor, a magyar színművészet örökké nyughatatlan, önpusztító zsenije.

Egy önmagát kereső, zaklatott sorsú színészóriás

Szakácsi Sándor 69 évvel ezelőtt, 1952. május 20-án látta meg a napvilágot, és már kisgyerekként pontosan tudta, hogy felcseperedvén a színészi pályát választja majd. Az általános iskolában majdani kollégája, Sörös Sándor volt a padtársa, s az anekdota szerint a következő párbeszéd zajlott le kettejük között: "Te, én színész akarok lenni!" "Te, én is!" Mindez persze nem ment ennyire könnyen, Szakácsi édesapjának ugyanis egyáltalán nem tetszett, hogy fiát ennyire megigézte a színház dohos világa, ezért a fiatal srác 14 évesen, titokban ment felvételizni a Pinceszínházba. Apja a pályaudvaron kezdte keresni, de Szakácsi egy újság mögött rejtőzött el, s úgy tett, mintha épp azt bújná.

Később aztán sikeresen felvételt nyert a Színház- és Filmművészeit Főiskolára, ahol a legendás színházcsináló, a Vígszínház igazgatója, Várkonyi Zoltán lett az osztályfőnöke. Az elismert színidirektor mély szimpátiával viszonyult a fiatal titánhoz - aki már a főiskolán is megvillantotta oroszlánkörmeit, sőt kimagaslott társai közül rugalmasságával, tehetségével, istenadta adottságaival - és megpróbálta egyengetni az útját. Szakácsi először a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött, majd jött a Vígszínház (1975-1987), míg a nyolcvanas évek végén a József Attila Színház társulatához igazolt. Megjárta a Nemzetit is, aztán 2000-ben a Pesti Színház tagjaként folytatta. Sehol nem találta igazán a helyét, s egy idő után az igazán nagy szerepek is elmaradoztak, pedig lángoló, eredeti tehetségére a szakma és a közönség egyaránt felfigyelt.

Lapozz, még nincs vége!